Megszűnt egy fideszes álcivil szervezet, a Transzparens Újságírásért Alapítvány

Itt a vége.

Megszűnt a kormányfüggetlen újságírók lejáratására szakosodott fideszes álcivil szervezet, a Transzparens Újságírásért Alapítvány – értesült a Nyugati Fény.

Lapunk úgy tudja, júnuis 26-án mindenkit elbocsátottak a szervezettől, amit Nagy Károly, a Transzparens menedzsere azzal indokolt a munkatársak felé, hogy a finanszírozók nem kívánják tovább a jelenlegi formájában fenntartani az alapítványt.

A fideszes álcivil szervezet körül sok botrány volt működésük néhány éve alatt, ezekről a media1.hu médiapiaci szaklap alaposan beszámolt: több évben nyilvánvalóan valótlan, nulla forintos pénzügyi beszámolót adtak le, manipulált kutatási adatokat tettek közzé, illetve lejárató cikkeket írtak a kormányfüggetlen újságírókról.

A Transzparens Facebook-oldalán több mint egy hónappal ezelőtt, június 27-én jelent meg az utolsó poszt, azóta érdemi tevékenységnek nincs nyoma az alapítványnál.

Nagy Károly, a Transzparens menedzsere ennek ellenére még az idei tusnádfürdői szabadegyetemen is részt vett a fantomszervezet képviseletében, ahol Bayer Zsolttal és Fodor Gáborral fotózkodott:

Nagy Károly, Bayer Zsolt, Fodor Gábor / fotó: telex

Nagy Károly, Bayer Zsolt, Fodor Gábor / fotó: telex

A Nyugati Fény megkereste kérdéseivel a Transzparens Újságírásért Alapítványt, Nagy Károly menedzser lapunk érdeklődésére azt állította, hogy az alapítvány nem szűnik meg, csupán „személyzeti átalakítások történnek az idei nyár folyamán”.

***

(címlapkép: Nagy Károly, a Transzparens menedzsere és Szalai Szabolcs, az alapítvány korábbi munkatársa)

Valódi Hírek