Küszöbön a gigantikus balhé: Lehullt a lepel a kormány pénznyelő turpisságáról

A Covid-járvány alatt az EU-s pénzt a Belügyminisztérium tette el.

Orbán Viktorék az EU-tól kértek támogatást a Covid alatt arra, hogy a háziorvosokat támogassák az oltások beadásában. Ám mint azt Hadházy Ákos független parlamenti képviselő kiderítette, az EU-s támogatást a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium nyerte el.

A háziorvosoknak egyetlen fillér sem jutott belőle.

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban

„Ez eddig a legbizarrabb intézményi lopás, és egyben a lebizarrabb EU-s »projekt«, amit ráadásul maga a BELÜGYMINISZTÉRIUM követett el.

A kormány ugyanis EU-s pénzből meghirdetett egy »programot«, ahol összesen 13,7 milliárd forintra lehetett pályázni az oltások beadásának személyi költségeit ellentételezendő. De EBBŐL -az oltások nagy részét beadó- EGYETLEN HÁZIORVOS, VAGY SZAKRENDELŐ SEM LÁTOTT EGY FILLÉRT SEM.

MERT A BELÜGYMINISZTÉRIUM »PÁLYÁZOTT« ÉS ELVITTE AZ ÖSSZES PÉNZT. Közérdekű adatigénylésemre adott válaszból pedig kiderül, hogy

AZ EGÉSZET EGY AZ EGYBEN BEFIZETTÉK A KÖLTSÉGVETÉSBE.

Már a kiírás is szabálytalan volt

Az egész nem csak az összkép, hanem a részletek miatt is messziről bűzlik (emiatt az OLAF-nak is jelenteni fogom):

– már a pályázat kiírása is szabálytalan volt, mivel a pályázat kiírásában 7 napos közzététel szerepelt, ennek ellenére csak 4 napnyi közzététel volt, dec. 8–11. között. Ami, ugye péntektől hétfőig tartott, azaz itt is jogszabálysértés történt.

Az EFOP pályázaton csak a BM pályázhatott, noha a pályázati kiírásban nem ez szerepelt, hanem bárki, aki nem kórház… (pontosabban nem az OKFŐ kezelésében lévő kórház).

– A hivatalos kiírás szerint a »projekt« tervezett kezdete 2020 (!!) december 25., befejezése 2023 dec. 30. 2023 december 14-én már nyert is a Belügyminisztérium és januárban el is nyelte az egészet a költségvetés…

– Ahogyan a nekem küldött levélből kiderül, SEMMILYEN KÖLTSÉGVETÉSE NEM VOLT a projektnek. Ehelyett az történt, hogy 6.824.839 db oltást adtak be, a hasukra ütöttek és egy beadásra számoltak 2.000. forint bruttó árat mint személyi »szolgáltatási« költség.

Ez összesen: 13 649 678 000 FT. (13,7 milliárd) és ezt az összeget egyben beutalták a költségvetésbe.

A háziorvosok egy fillért sem láttak

Tehát az egészségügyi dolgozók szolgáltatásaira kértek EU-s pénzt (hogy beadják az oltást), és ez a pénzt ment az államkasszába. EGYETLEN EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ SEM KAPOTT ELSZÁMOLÁST, HOGY X BEADOTT OLTÁSRA Y PLUSZ FORINTOT KAPOTT VOLNA.

A nekem küldött válaszból nem látom sehol, hogy a költségvetés akkor mit csinált ezzel a pénzzel? (Azon kívül, hogy bezsebelte.) EZ ANNAK A TELJESEN TÖRVÉNYTELEN ELJÁRÁSNAK A TIPIKUS ESETE,

AMIKOR EGYSZERŰEN A KÖLTSÉGVETÉST FINANSZÍROZZÁK EU-s PÉNZBŐL.

– Ráadásul minden jel szerint többször számoltak el ugyanarra brüsszeli pénzt, bár a sebtében összedobott »pályázati anyag« hosszan részletezi, hogy a kórházakban beadott oltásokra nem számoltak el támogatásokat, mert arra már egy másik, 63 milliárdos (!) projektben vettek fel pénzt.

Egy felháborodott háziorvossal beszéltem amúgy, akit

»felülről komoly intések értek, hogy ne kapargassa ezt az ügyet«.”

Ha nem hiszed, a projekt adatait >>ITT<< találod.

(Hadházy Ákos / Facebook)

Valódi Hírek