Az elnök személyét továbbra is titkolják.
Komplett hülyét csinált a magyarországi közvéleményből Magyar Péter, amiben az „ellenzéki” média is tettestársa volt a jobboldali politikusnak. Magyar a propagandistájává szegődött Telex-444-HVG univerzummal együtt úgy palizta be a Tisza Párt szavazóivá az ellenzéki magyarok százezreit, hogy a kampányban azt sem árulták el, kik a Tisza Párt tisztségviselői: elnöke, alelnökei, elnökségi tagjai.
Magyar Péten szombaton, júlis 20-án, azaz másfél hónappal a választások után (!) egy közös szelfivel fedte fel, hogy ki a Tisza Párt másik alelnöke rajta kívül: nem más, mint a már korábban is dühkezelési problémákkal küzdő Radnai Márk színházrendező.
Emlékezetes, hogy Radnai 2015-ben azt üzente az azóta elhunyt Koltai Tamás színikritikusnak:
„Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, >>kàrtékony csótány<<. Szerinted miért? Ha még egyszed meglátlak bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!”
Az ujjeltöréssel fenyegetőző Radnai Márk közös szelfijét itt nézheted meg Magyar Péterrel:
.
Ugyanakkor a Tisza Párt elnökének személyét továbbra sem ismerjük, feltehetően erre az információra további másfél hónapot kell majd várnia a hülyére vett magyar közvéleménynek.