Gréczy Zsolt: Ezt az embert követed? Gondolkozz!

A DK képviselője pontokba szedte a Magyar Péterrel kapcsolatos kételyeit.

AZT AZ EMBERT KÖVETED

– aki 3 hónapja Mészáros Lőrinctől kért munkát?
– aki nem mer kiállni vitázni, viszont lehülyézi Dobrev Klárát, akinek a bokájáig nem ér fel a tudása?
– aki szerint nem az oroszok, hanem az ukránok és az amerikaiak csinálták a háborút?
– aki 14 évig nemhogy harcolt volna Orbán ellen, amíg Te vergődtél, szenvedtél, megaláztatásokat viseltél el, inkább mindig megszavazta, hogy kétharmad legyen?

– aki annak a kormánynak dolgozott havi milliókért, amelyik tönkretette az oktatást, az egészségügyet, amelyik miatt százezrek vándoroltak ki, amelyik ellopta a magánnyugdíjat, és mindent ami mozdítható, meg azt is, ami nem?
– aki ma Orbán külpolitikáját támogatja, amely elszigetelte Magyarországot, és amelynek az lett a vége, hogy nem jön az uniós pénz?
– aki saját bevallása szerint megveti a jogállamot és a demokráciát?
– aki maga mondja, hogy ma is a Fideszhez van bekötve?

– akinek pártjáról sosem hallottál, mert kamupárt?
– akinek a pártelnökét (Tisza Párt) a mai napig sosem láttad, és a nevét sem ismered?
– aki eddig kb. 100 milliót költött el tüntetésekre, de fogalmad sincs, hogy ki fizette?
– aki többet foglalkozik a legnagyobb ellenzéki párttal (DK), mint a Fidesszel?
– aki láthatóan egyetlen fideszes szavazót sem vonz, ellenben szétver ellenzéki barátságokat, emberi kapcsolatokat, együttműködéseket?
– aki ha elindul Budapesten a hivatalban levő demokrata polgármesterek ellen, azzal a Fidesznek segít, veszélyeztetve a demokrata többséget a fővárosi önkormányzatban?

– aki úgy szervez tüntetést a gyerekek védelmében, hogy a családi botrányait kiteregeti a világnak?
– aki több leleplező hangfelvételt ígért, amelyek miatt azonnal lemond a kormány, de nem történt semmi?
– aki rogánozik, eközben Orbán nélküli Fideszt emleget, vagyis Rogánt is akarja?
– aki Hadházy Ákos szerint több milliárdos bűncselekmény elkövetője lehet?
– aki kiállít egy embert a tüntetésére, aki megrágalmaz egy DK-s önkormányzati képviselőt?
– akit tulajdonképpen nem is ismersz?

– aki most olyan, mintha ott ülne a lakásodban, eddig betöréses lopásból élt, de esküszik neked, hogy megjavult, és nyugodtan menj le vásárolni? És te lemész?
– aki láthatóan csak kihasználja a dühöd, a szomorúságod?
– aki olyan “kutatással” döngeti a mellét, amely őt az egekbe méri, de arról nem beszél, higy ugyanabban a “kutatásban” rekordon áll a Fidesz?
– aki szerint alapvetően jó irányba mennek a dolgok?
– aki szerint Novák Katalin jó köztársasági elnök volt?
– aki sokkal többet tud annál Orbánékról, mint amit elmond, de mégsem mondja el?

Gondolkozz!

Gréczy Zsolt


.

Valódi Hírek