Gyurcsány Ferenc: Nem vagyunk hajlandók megalkudni Orbánékkal. A mi Magyarországunk élesen szemben áll a Fideszével

A DK elnöke szerint csak az képes sikeresen kormányozni egy országot, aki érti a jelenkor kihívásait.

Gyurcsány Ferenc beszédet tartott a DK kongresszusán

Beszámoltunk róla, hogy múlt héten kampánynyitó nagyrendezvényt tartott a baloldali–zöld szövetség, amely Európa-párti összefogást kínál a szavazóknak az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra. A kampány két meghatározó arca Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Dobrev Klára a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség EP-listavezetője.

A kampánynyitó rendezvényt követően a DK megtartotta aktuális kongresszusát, amelyen felszólalt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A szociáldemokrata párt vezetője megígérte, hogy a hárompárti választási együttműködés a szabad, szolidáris és nyugatos világban képzeli el a helyét, és abban fogja tartani Magyarországot.

Gyurcsány Ferenc a kampánynyitó rendezvényen elhangzott beszédét rövidített, 15 perces változatban e hét vasárnapján tette közzé közösségi oldalán. A volt miniszterelnök ebben arról beszélt: a mai magyar politikából elveszett a tekintély; és szerinte ezért van rendezetlenségérzése a magyaroknak.

Elveszett a tekintély. De vajon hogyan alkalmazkodik az új világhoz a Fidesz?

A tekintély elveszését a hálózatosodó virtuális társadalomnak, illetve a világban zajló folyamatoknak tulajdonítja. Megjegyezte: manapság mindenki szerkesztő és író, mindenkinek diktafonja van, mindenki véleményvezér. Emellett mindenki közösséget szervez, minden álláspontnak van alternatív álláspontja, minden tekintély kikezdhető ebben a világban, amire nincs válasz – jegyezte meg.

Mindaz, ami együtt tartotta a világot, hit, vallás, egyház, hétköznapi erkölcsök, minden szétesett. Ennek a szétesésnek vagyunk a közepén

– emelte ki a korábbi kormányfő. Ezután megjegyezte: a magyar kormány azért nem találja helyét a megváltozott világban, mert a kormány nem tud mit kezdeni a jelenkor kihívásaival.

Gyurcsány ezután arról beszélt, szerinte egyetlen olyan politikai párt van ma Magyarországon, amely intellektuálisan, politikailag, emberileg biztos pontot jelent, és megállás nélkül dolgozik: a Demokratikus Koalíció.

Hol a helye Magyarországnak az új világban?

A DK elnök–frakcióvezető kiemelte: Orbán Viktor bizonytalan abban a kérdésben, hol a helyünk ebben a világban. Ehelyett szerinte a jelenlegi kormányfő úgy hiszi, hogy a felemelkedő Kína és az Egyesült Államok közötti harcban Magyarországnak a két pólus között kell helyet foglalnia.

Mi egy felelősséget vállaló szolidáris, szabad, nyugatos világnak akarunk a részei lenni, és Magyarországot itt kívánjuk tartani. Egyetlenegy erős, meghatározó politikai erő van, ezek mi vagyunk

– hangsúlyozta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.

Gyurcsány Ferenc ezután a DK jövőképéről is szót ejtett. Elmondta: pártja parlamenti győzelme esetén Magyarországot történelmi értelemben fogják kormányozni. Ehhez hozzáfűzte: nem azért képviselik ezt, mert felsőbbrendűnek gondolná magukat, hanem azért, mert az igazságért küzdenek, és annak érdekében vállalnak részt a politikából.

A DK Magyarországa szöges ellentéte a Fideszének

Azt állítjuk, hogy szabad Magyarország nem létezhet úgy, hogyha az állam vagy az állami főhatalom megmondja, hogyan kell gondolkodni, és a lehetséges alternatívák közül az egyiket kizárólagosnak nevezi meg. A mi polgári Magyarország-eszményünk szemben áll a keresztény-konzervatív Fidesz Magyarország-eszményével

– emelte ki.

Gyurcsány Ferenc beszéde végén arra hívta fel a figyelmet: amikor pártja azt hangsúlyozza, hogy rendszerszinten szemben áll Orbán világával, az nem csupán alkotmányos szembenállást jelent – amelynek célja kizárólag a megszerzése –, hanem eszmei szembenállást is. Éppen ezért nem hajlandók megalkudni a Fidesszel – mondta.

A DK elnöke megjegyezte: pártja első számú feladata az, hogy összetartsa az országot szociális és kulturális értelemben is. Akkor erős a magyar nemzet, hogyha az élettapasztalataink, a hétköznapi élettapasztalataink inkább közösek, nem pedig egy világ választ el bennünket – hívta fel a figyelmet Gyurcsány.

Videó:

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek