Ismét hazudtak a kormánypárti lapok: Perintfalvi Rita ezúttal az Origo ellen nyert pert

A teológusnak adott igazat a bíróság.

Perintfalvi Rita teológus a Facebookon osztotta meg örömét: a negyedik sajtópert is megnyerte. Mindegyik eljárásban kormánypárti sajtóorgánumok voltak az ellenfelei, jelenleg az Origo feletti győzelmet ünnepelheti.

„4 : 0!!! PERINTFALVI RITA : MAGYAR NEMZET, MANDINER, DEMOKRATA, ORIGO!!! MIND VESZÍTETTEK ELLENEM! Ez az!

Mert az igazak győznek és a hazugok elnyerik méltó büntetésüket! Legalábbis jobb esetben és most ez a jobb eset játszik. Deo gratias! Szóval megvan a negyedik sajtóperem eredménye is, s mivel az Origo online portál is veszített velem szemben elsőfokon, így az összes per sikeresen lefutott.

Így most már hivatalos és nekem papírom van róla, mégpedig a Fővárosi Törvényszéktől, hogy a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Demokrata és az Origo hazugságokat és valótlan állításokat terjesztett rólam. Ezt helyre kell igazítaniuk és az összes perem költségeit meg kell fizetniük.

Az ítélet még nem jogerős és gondolom fellebbezni is fognak, mert az a fajta pökhendi arrogancia, amivel a propagandamédia dolgozik, nem fog még ezen a ponton sem leállni. De mi, dr. Litresits András ügyvédemmel együtt tovább harcolunk a jogerős győzelmekig.

Most pedig bontok egy pezsgőt és megünneplem, hogy vannak pillanatok az életben, amikor az igazak elnyerik méltó jutalmukat. Ez egy ilyen pillanat!

Hálásan köszönöm Nektek itt az oldalamon, hogy sokan gondoltatok rám ebben a harcomban is! Így legyen ez egy közös siker és egy közös ünnep!

P. S. Ezáltal bebizonyosodott, hogy nem én vagyok hópárduc ügynök, avagy MataRita. Pedig a poén jó volt!”

(Perintfalvi Rita / Facebook)

Valódi Hírek