Megáll az ész: Egy község egyik végét lezáratta a kormányhivatal, így hatalmas kerülővel tudnak csak beutazni a helyiek

A gyerekeknek lesz a legrosszabb Csörögön.

Lezárta Csörögön az egyik vasúti átjárót a kormányhivatal, mert életveszélyesnek minősítette, ezért a helyiek csak nagy kerülők árán fognak tudni eljutni Vácra – írta meg a magyarnarancs.hu.

A polgármester, Szorcsik József ugyan aláírásgyűjtést indított a terv ellen, azonban nem járt sikerrel. Ezt Facebook-videóban jelentette be.

Ellehetetlenítették a közlekedést

A Pest megyei község egyik vasúti átjárója életveszélyes, ezért a kormányhivatal úgy döntött, hogy a hónap végéig le kell zárni azt. Az átjáró tényleg nem veszélytelen: utána rögtön egy forgalmas főútra kell kihajtani. Ezért megtörténhet, hogy egy hosszabb jármű a várakozás alatt belóg a vasúti sínekre

Történtek is ebből balesetek az elmúlt években.

A helyiek és a környékbeliek tartanak a lezárástól. Hétfőtől ugyanis csak egy másik vasúti átjárón haladhatnak át, ahonnan csak jobbra lehet kanyarodni. Ennek következtében viszont csak egy jelentős kerülővel közelíthető meg Vác, valamint az M2-es autóút.

Nagy erőkkel jelent meg a NAV

Mivel a hétfő ünnepnapra esett, csütörtökön reggel tíz óra környékén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai elkezdték az átjáró lezárását. Nagy erőkkel mentek ki Csörögre,

a polgármestert korlátozták abban, hogy fényképet készítsen róluk,

és az átjárót hamarabb lezárták, mint arra a helyiek számítottak.

„Most megkérdezném, most akkor hol vagyunk, a jogállamban?”

– tette fel a kérdést a településvezető.

A gyerekek életét nehezíti meg a legjobban

Csörögön mindössze egyetlen bölcsőde-óvoda működik, iskola nincs. Így a reggeli csúcsban

a csörögi gyerekek 90 százaléka Vácra jár iskolába,

ezért hatalmas kerülő és időveszteség árán tudnak csak eljutni a közeli városba. Ez a közel kétezer lakosú település esetében is jelentős reggeli forgalmat jelent.

Az egyik lakos azt mondta, hogy ha Sződre akarja vinni a gyerekeit óvodába, akkor Vácduka irányába kell majd kerülnie. Ez azt jelenti, hogy közel

20 kilométeres utat tesz majd meg, ha a nagyjából két kilométerre lévő településre el akar jutni.

(Kiemelt képünkön Szorcsik József látható)

Valódi Hírek