Nagy baj van Orbánéknál: Hétfőn reggel hirtelen lemondták a ped0filbotrány miatt összehívott ülést

Az ülést vasárnap hívták össze.

A ped0filbotrány akkora felzúdulást keltett, hogy újabb gyermekvédelmi törvény léphet hatályba

Mint ismert, a kegyelmi botrány után a kormányzó párt a gyermekvédelmi törvény szigorítását tervezi. Már akár hétfőn benyújthatják a „gyermekvédelmi”-nek nevezett törvénycsomagot. Ennek érdekében tehettek be egy plusz ülésnapot, hogy rendkívüli eljárás keretében tárgyalják és fogadják el a Novák Katalin bukását (is) előidéző ped0filbotrány miatt alkalmazni kívánt szigorításokat.

Zavar van Orbánéknál

A hvg.hu azt írta, vasárnap este 19:33-kor összehívták, majd

hétfőn reggel 7:56-kor le is mondták az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülését,

ahol nem sokkal később, 10:15-kor már egyetlen napirendi pontként tárgyalták volna a Fidesz-frakcióban összeállított, „gyermekvédelmi” törvénycsomagot. A lap felhívta arra a figyelmet, hogy egészen furcsa a gyorsan összehívott, majd lefújt ülés esete, az pedig szintén szokatlan, hogy egy olyan törvényjavaslatot tárgyaljanak,

amelyet még be sem nyújtottak.

Mint írták, a február elején még nem tervezett, majd a Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán lemondásához vezető ped0fibotrány miatt mégis bevetett változtatás szövege nem is ismert. Az elmaradt ülés napirendi javaslatából legalább a cím kiderült: „A ped0fil bűnelkövetők feltételes szabadságra bocsáthatóságának kizárásáról szóló törvényjavaslat”.

A hétfőn reggel lefújt bizottsági ülés napirendje, rajta az elmaradt témával / Forrás: hvg.hu

A tervezetről annyi tudható, hogy a címének megfelelően

változtatnának a ped0fil bűnözők szabadlábra bocsátásának eddigi gyakorlatán.

Az ügyben nincs egyetértés a Fideszen belül

Tuzson Bence igazságügyi miniszter a napokban közölte: az elítéltek feltételes szabadságra bocsátásáról szóló döntés előtt meghallgatják és figyelembe veszik az áldozat véleményét. Ugyanakkor jelezték, Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető egy nappal korábban még ennél szigorúbb tervet helyezett kilátásba, és közölte, a kormánypártok azt szeretnék, az ilyen jellegű ügyekben

egyáltalán ne is legyen opció a szabadlábra helyezés.

Kedden szavazhatnak

Feltehetően a kormányzati zavarok miatt nem nyújtották be hétfő reggelig a tervezetet,

ezért pedig le kellett mondani a már meghirdetett szakbizottsági ülést is. A lap információi szerint ugyanakkor kedden szavazásra is bocsáthatják a javaslatot.

A kormánypártok eredeti elképzelése az volt, hogy az összesen 20 jogszabályt módosító törvényjavaslat-csomagot egyéni képviselői indítványként nyújtotta volna be Kocsis Máté (vagy a KDNP-s Simicskó István), majd a Fidesz–KDNP kivételes eljárást kért volna rá.

A „kivételes” eljárásról

Mint írták, a félévente csak négyszer alkalmazható kivételes eljárás lényege, hogy lehetőséget teremt egy jogszabály rendkívül gyors megszavazására, ráadásul ilyen esetekben nem kötelező a társadalmi vita sem, amely 8 napot venne igénybe. Így viszont kivételes eljárásban, hétfőn benyújtva a jogszabály vitáját és zárószavazását is megtarthatná a parlament már kedden. Megjegyezték, a kivételes eljáráshoz a képviselők egyötödének aláírása szükséges, így még

Varga Judit pótlása nélkül is simán megvan a 134 fős Fidesz–KDNP-nek.

Valódi Hírek