Aggasztó fejlemények: Magyarország biztonságát érintő kérdésekről tájékoztatták Novák Katalint

Mozgósíthatják a tartalékosokat.

A honvédség helyzetéről és

Magyarország biztonságát érintő kérdésekről

tájékoztatta Novák Katalin államfőt Böröndi Gábor vezérkari főnök szerdán a gyulai várban.

Böröndi vezérezredes a találkozó előtt a sajtó képviselőinek elmondta: tájékoztatást ad a hadsereg főparancsnokának az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű, tavaly novemberi NATO-hadgyakorlat tapasztalatairól, arról, hogy a Magyar Honvédség ezen milyen együttműködést alakított ki a civil közigazgatással, mi a gazdasági szolgáltatás jelentősége, és milyen irányban kell a tapasztalatok alapján fejleszteni a Magyar Honvédséget.

Kérdésre válaszolva Böröndi közölte, hogy a gyakorlatot az ország fegyveres védelmi terve alapján hajtották végre; a vármegyei közigazgatási szervekkel gördülékeny volt az együttműködés, a gazdasági szolgáltatás tekintetében azonban módosító javaslataik vannak.

A vezérkari főnök a hódmezővásárhelyi toborzási program eredményéről is jelentést tett az államfőnek. Megosztotta, hogy sikerült feltölteni az alegységet. (A toborzás során konkrét alakulathoz, konkrét helyőrségbe lehetett jelentkezni Hódmezővásárhelyen, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz.)

Hozzátette,

a tartalékos rendszer aktivizálása vonatkozásában is vannak „előremutató”, jogszabály-módosító javaslataik.

Böröndi elmondta, a tatai tüzérek programjáról is tesz rövid jelentést: arról, hogyan kezdték el, milyenek a létszámok és mit várnak a programtól.

Novák Katalin szerda kora délután látogatást tett Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője gyulai szülőházában, ahol rendhagyó zeneórán vett részt Miklósa Erika operaénekessel és Batta András zenetörténésszel, egyetemi tanárral, a Magyar Zene Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával.

Ezt követően a köztársasági elnök gyárlátogatásra indult a Szarvasi Mozzarella Kft. örménykúti telephelyére, mivel fontosnak tartja, hogy példaértékű magyar vállalkozásokat ismerjen meg, majd egy helyi tanyára látogat, hogy első kézből tájékozódjon a tanyán élő emberek problémáiról (!).

„Kihelyezett Sándor-palota – tájékoztatás az ország biztonsági helyzetéről

A hadsereg főparancsnokaként rendszeresen kapok tájékoztatást a Magyar Honvédség helyzetéről és Magyarország biztonságát érintő kérdésekről Böröndi Gábortól, a Honvéd Vezérkar Főnökétől, valamint Tajti Norberttől, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójától.

A Békés vármegyei látogatás alkalmából »kihelyezett« Sándor-palota keretében, most a Gyulai Várban fogadtam a katonai vezetőket

– írta Facebookon Novák.

(Novák Katalin/Facebook / MTI)

Valódi Hírek