Meghökkentő műsort adott elő Pataky Attila: A rocksztár úgy tudja, mindannyian örök életű fénylények vagyunk

Elmondta, azért kapta a tudást, mert elbír vele.

Pataky Attila, az Edda Művek 72 éves frontembere a Story magazinnak adott interjút abból az apropóból, hogy ötven évvel ezelőtt kezdődött pályafutása a zenekarral. Az előadóművész többek között beszélt a házasságairól is, amelyekkel kapcsolatban azt mondta, ezeknek köszönheti, hogy sosem volt magányos rocksztárként.

„Hol megtalálom a boldogságot, hol nehezebb megőriznem, de sosem felejtek el hálát adni, hisz’ számomra a siker maga az utazás, nem pedig a cél. Az első házasságom 22 évig tartott, a második 18-ig, Orsikával pedig 15 éve mutatunk tükröt egymásnak”

– részletezte az énekes, aki arról is beszélt, hogy napra pontosan tudja, hogy meddig lesz még dolga az életben.

„Azért kaptam meg ezt a tudást, mert elbírok vele. A biológiai ruhánknál

sokkal fontosabb az, hogy örök életű fénylények vagyunk”

– jelentette ki a rocksztár.

„Semmi valódit nem fenyegethet veszély, mert semmi valódi nem létezik. Ebben rejlik Isten békéje. Minden forma elenyészik egyszer, ha ezt megértetted, legyőzted a világot. Átjutottál a túlpartra”

– merengett Pataky, idézve Deepak Chopra spirituális gyógyító bölcsességeit.

Pataky Attila a közelmúltban egyébként az RTL-nek idézte fel azt a koncertet, ahol elmondása szerint Zámbó Jimmy fegyvert fogott rá, és állította, nem sok híja volt, hogy átjusson a „túlpartra”.

Videó:

Valódi Hírek