Mi történt? Kiderült, miért csinált magából bohócot Orbán Viktor

Fiatalos.

A 60 éves Orbán Viktor (kampánycsapata) nagy erőkkel dolgozik azon, hogy elérje a z-generációt, tehát azokat a fiatalokat, akik mostanában lettek, vagy lesznek választókorúak. Ennek eszköze a Viktor a TikTokon csatorna.

A kormányfő tényleg szinte mindent bevállal a népszerűségért. „Random fiataloknak” válaszolgat „spontán” bulvárkérdésekre,

mikulássapkában vagy westernhősként viccelődik,

vagy akár önmagát parodizálja, mint rögtön a legelső posztjában, amelyben az elhíresült Telex-videóra utalva úgy jelentkezett be, hogy

„Ember, most jöttem a TikTokra!”.

A szakértők szerint ez szokatlan, de szavazatra váltható – állítja szakártőkre hivatkozva a Népszava elemzése.

Az oldalnak már csaknem 120 ezer követője lett és a bejegyzéseit összesen 2,1 millióan kedvelik. Ezzel a kormányfő magasan vezet minden magyar politikus és párt előtt.

„A TikTok lényegében egy generációs ugrás. A Facebookon a választók széles tömegei találhatóak meg, a főleg képekkel operáló Instagramot a mai 30-40 éves korosztály futtatta fel, akik már szintén választókorba értek, és koruknál fogva aktívabbak is a politikában. A fiatalok viszont mindig keresik azt a lehetőséget, ahol az idősebbek nélkül tudnak megjelenni, ez most éppen a TikTok”

– részletezte Merkovity Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

Lévai Richárd online marketingspecialista szerint a miniszterelnök videóin egyértelműen látszik, nagyon sok háttérmunka van benne.

„Gyors, dinamikus, finoman kidolgozott videókról van szó. Noha Orbán Viktor, mint karakter nem a TikTok törzsközönségéhez tartozik, de nem is úgy akarja eladni magát. A videóiban annak a határán egyensúlyoz, hogy ő most megjátssza a szerepét vagy őszinte, öreges vagy fiatalos? De attól még, hogy egy idősebb politikusról van szó, ezek a tartalmak jók, illeszkednek az oldal logikájába, és ez a számokon is meglátszik”

– összegzett a szakértő.

Ezek a tartalmak viszont megosztóak lehetnek az idősebb generáció számára, ugyanis Orbán a többi közösségi oldalán

inkább „szabadságharcosként” tetszeleg,

és az ország első számú védelmezőjeként tűnik fel.

Persze a Fidesz-propaganda itt is megpróbál csalni a rendelkezésére álló végtelen közpénzből. A Megafon istállóból dezertált egykori Fidelitas-tag, Tóth Bettina ősszel különös dolgokat vett észre: szerinte Orbán stábja követőket vásárolt a TikTok-oldal felfuttatásához.

Valódi Hírek