Fotókkal: Egy év kihagyás után ismét útnak indultak Budapesten a fényvillamosok

Így kívánnak örömet szerezni a budapestieknek és a fővárosba látogatóknak.

Elindultak a BKV ünnepi fényvillamosai és fénybuszai péntek késő délután, a fényflottát Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő család is érkezett.

Az ünnepi fénybe öltöztetett járművek előtt Karácsony Gergely arról beszélt, talán Budapest a leginkább villamosbarát város, hiszen nincs még egy olyan nagyváros a világon, ahol ilyen nagy mértékben szolgálná az ott közlekedőket a villamosok.

„Szeretnénk a korábban működő, de megszüntetett villamoshálózatot visszaépíteni”

– közölte a főpolgármester.

Elmondta, a fényflottát azért tartja csodálatos dolognak, mert a járművek feldíszítése alulról jövő kezdeményezés. Mint fogalmazott, „különösen kedves ajándék ez a városnak”, hiszen tudja, hogy a BKV dolgozói mennyi önkéntes munkát tesznek bele a díszítésbe.

A főpolgármester a BKV dolgozóinak megköszönte, hogy az év minden napján szolgálják Budapestet.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: a gazdasági válság miatt 2022-ben nem indították el a fényflottát. A társaság a takarékoskodás révén nagyságrendileg hárommilliárd forintot spórolt meg, és ennek is köszönhető, hogy idén el tudják indítani a feldíszített villamosokat és buszokat – tette hozzá.

Közölte: a fényflotta járművein több mint öt kilométer LED-fényfűzér van, ezeken 140 ezer LED-izzó található. Továbbá egy utas jóvoltából 150 horgolt díszt is elhelyeztek Budapest 150. születésnapja alkalmából – ismertette Bolla Tibor.

Elmondta, a fényflottát két busz és hat villamos, továbbá a december 10-én a fogaskerekű vonalán induló feldíszített jármű alkotja. Az első ünnepi fényvillamos tizennégy évvel ezelőtt indult el a Jászai Mari térről, és a 2-es vonalon közlekedett – idézték fel a sajtótájékoztatón.

A BKV az ünnepvárás alkalmából

a feldíszített járművekkel kíván örömet szerezni a budapestieknek és a fővárosba látogatóknak.

A BKV közreadott közleménye szerint a fényflotta január 7-ig közlekedik. A fényflotta „zászlóshajója”, a 2009 óta közlekedő klasszikus fényvillamos, a Ganz UV mellett kültéri LED-szalagok, füzérek kerültek egy KCSV-7, egy TW6000 (Hannoveri), egy T5C5K2 (Tátra), egy ICS (Ganz-csuklós) és egy Combino villamosra, valamint egy szóló és egy csuklós Mercedes-Benz Conecto autóbuszra.

A járműveket több mint százan díszítették az elmúlt hetekben a kocsiszínekben és a buszgarázsban. A KCSV-7, a Tátra és a Ganz-csuklós villamosokon ünnepi fényt kaptak az áramszedők is. Több jármű belső terébe is díszítés került – írták.

A fényflotta szinte az egész várost behálózza,

a járműveken normál díjszabással, érvényes menetjeggyel lehet utazni.

Az ünnepi járatok menetrendjei a bkk.hu/utazasi-informaciok/kozossegi-kozlekedes/unnepijaratok/ oldalon találhatók.

„Egy év kényszerszünet után újdonsággal, két fénybusszal tért vissza a BKV ünnepi fényflottája. 🎄

A karácsonyi díszítés fő alkotóelemei, a kültéri LED-szalagok, füzérek és hálók összesen több mint 5 kilométer hosszúak, és több mint 140 ezer LED izzó világít bennük. A járművek január 7-ig, az egész várost behálózva fognak közlekedni, és

különleges látványukkal járulnak hozzá a főváros ünnepi hangulatához”

– írta közösségi oldalán Karácsony Gergely.

Fotók:

Budapest, 2023. december 1.
Karácsony Gergely főpolgármester, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója (b-j) a BKV ünnepi fényvillamosán a jármű indulása előtt a Hungária kocsiszínben 2023. december 1-jén.
MTI/Lakatos Péter

Budapest, 2023. december 1.
Elindul a BKV ünnepi csuklós fénybusza a Hungária kocsiszínből 2023. december 1-jén.
MTI/Lakatos Péter

Budapest, 2023. december 1.
A BKV ünnepi fényvillamosa az indulás előtt a Hungária kocsiszínben 2023. december 1-jén.
MTI/Lakatos Péter

Budapest, 2023. december 1.
Elindul a BKV ünnepi fényvillamosa a Hungária kocsiszínből 2023. december 1-jén.
MTI/Lakatos Péter

Budapest, 2023. december 1.
Fényvillamos a Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt 2023. december 1-jén.
MTI/Lakatos Péter

Budapest, 2023. december 1.
Fényvillamos a Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt 2023. december 1-jén.
MTI/Lakatos Péter

(Karácsony Gergely/Facebook / MTI)

Valódi Hírek