Meghalt Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter

Nyugodjon békében!

100 éves korában meghalt Henry Kissinger volt amerikai diplomata, Richard Nixon és Gerald Ford egykori külügyminisztere.

Halálának hírét tanácsadó cége, a Kissinger Associates közölte szerdán.

Henry Kissinger 1923-ban Bajorországban született, 20 évesen honosított amerikai állampolgár lett. Csatlakozott a katonai kémelhárításhoz, valamint az amerikai hadsereghez, emellett pedig a Harvardon tanult.

Az 1970-es években kezdeményezte a közeledést Moszkvához és Pekinghez. Kulcsfontosságú szerepe volt az USA és Kína közötti kapcsolatok rendezésében, emellett pedig ő irányította a vietnami háború befejezéséről szóló tárgyalásokat – ezért Nobel-békedíjat kapott 1973-ban, de végül nem utazott el a norvég fővárosba a díjátadóra.

Elhunytával az Egyesült Államok

„elvesztette az egyik legtekintélyesebb és leghallgatottabb hangját a külpolitikában”

– mondta George W. Bush volt amerikai elnök.

Henry Kissinger májusban ünnepelte a 100. születésnapját. Júliusban Pekingbe látogatott, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt – utóbbi „legendás diplomataként” üdvözölte vendégét.

Henry Kissinger

(via atv.hu)

Valódi Hírek