Ferenc pápa betegsége miatt rendkívüli döntést hozott vasárnap a Vatikán

Ilyenre még nem volt példa a pápasága alatt.

Tüdőgyulladásos tünetek miatt Ferenc pápa tovább gyengélkedik, így egyik munkatársa olvasta fel az egyházfő üzenetét vasárnap.

A Szent Péter téren álló óriáskivetítők és az élőben sugárzó televíziócsatornák délben nem az apostoli palota ablakát mutatták, ahonnan a pápa vasárnapi beszédét szokta mondani.

Az üzenetet a pápa lakhelyeként ismert Szent Márta-házból sugározták; Ferenc pápa mellett Paolo Braida, a szentszéki államtitkárság egyik titkára,

a pápai beszédek szövegírója foglalt helyet, és ő olvasta fel Ferenc pápa szavait.

A pápa a felolvasott beszéd szerint azért nem tudott megjelenni az ablakban, mert tüdejében gyulladást mutattak ki. Ferenc pápa szombaton lemondta összes programját, a Vatikánhoz közeli Gemelli klinikán szűrővizsgálatot végeztek rajta, amelynek eredménye negatívnak bizonyult.

Ferenc pápa korábban bejelentett programja szerint december 1. és 3. között részt vesz Dubajban az ENSZ COP28-klímakonferencián, ahol várhatóan csaknem egész nap kétoldalú találkozókat tart a világ jelen lévő vezetőivel.

A pápa vasárnapi üzenetében emlékeztetett, hogy Ukrajnában szombaton emlékeztek meg a holodomorról, vagyis az országot a 1930-as évek elején sújtó éhínségről, amelyet Ukrajnában népirtásnak tekintenek. A pápa úgy vélte, az akkor szerzett mély sebet a mostani háború borzalmai még fájdalmasabbakká teszik.

Az egyházfő imára szólított fel a békéért, amely tette hozzá az egyetlen, amely képes megtörni a gyűlölet és a bosszú spirálját. A pápa köszönetet mondott Istennek az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet közötti tűzszünetért, valamint a túszok szabadon engedéséért. A pápa azt kérte, hogy minden túsz minél előbb nyerje vissza szabadságát, és több humanitárius segítség érkezzen Gázába.

A párbeszéd az egyetlen útja a békének. Aki nem akar párbeszédet, nem akar békét

hangzott el Ferenc pápa beszédében.

(MTI)

Valódi Hírek