Megszólalt Alföldi Róbert: A rendező keményen bírálta Orbánékat, amiért ezt teszik Magyarországgal (+videó)

Súlyos veszélyekre figyelmeztetett.

Egy jubileumi előadáson váratlanul Alföldi Róbert is megjelent a színpadon, akit az RTL kérdezett többek között Orbán Viktor kormányának „gyermekvédelminek” nevezett törvényéről. A rendező szerint olyan országban élünk, ahol a melegeket fóliázzák, a nácikat pedig nem.

„Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem”

mondta az RTL-nek Alföldi Róbert, akivel az Őrült Nők Ketrece 400. előadása után készítettek interjút az Átrium Színházban.

A rendező úgy látja, ezen el kell gondolkodni, de – tette hozzá – a magyar történelmet ismerve, olyan sokat mégsem kell. A melegbárban játszódó darabról azt mondta: „szépen aláment az élet”, mert arról szól, amiben jelenleg is élünk, miközben – jelezte –

a darabot tíz éve mutatták be.

A rendezőt kérdezték L. Simon László Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról való menesztéséről is. Alföldi Róbert ezzel kapcsolatban elmondta, „egyrészt Laci megszavazta azt a törvényt”. Másrészt – fogalmazott – „nagyon nagy hírünk lett a világban, sikerült jó PR-t csinálni Magyarországnak”. Megjegyezte, nagyon rossz időket idéz, ahogyan a törvénnyel hergelik az embereket.

„Mondhatunk kommunista időket, de mondhatunk nagyon durván náci időket. Némileg provokatívan azt tudom mondani, hogy

várom, mikor szednek össze minket, és mit kell majd elviselnünk.

Mert a történelemben ez mindig így indult: a normalitásra hivatkozva”

– figyelmeztetett Alföldi Róbert.

Videó:

Valódi Hírek