Sokkoló részletek derültek ki az öthónapos kislány haláláról (+videó)

Megdöbbentő.

Mint megírtuk, öt hónapos korában életét vesztette egy kislány a Heves vármegyei Tarnazsadányban. Az információk szerint a gyermek mindössze három kilogramm volt, halálát alultápláltság okozhatta.

Simkó Róbert házi gyermekorvos az RTL Híradónak elmondta: betegség és elhanyagolás is lehet annak az oka, ha egy csecsemő súlya nem gyarapodik. Jelezte, a védőnőnek és a gyerekorvosnak erről kötelessége tájékoztatni a hatóságokat.

Jelenleg arra vonatkozóan nincsenek információk, hogy a tájékoztatás valóban megtörtént-e. A településen ugyanakkor csak egy háziorvos van. A polgármester közölte, a felnőtteket és a gyermekeket is ő látja el. A legközelebbi rendelő a falutól 16 kilométerre található Hevesben,

a kórházi ellátásért pedig a 25 kilométerre lévő Gyöngyösre kell utazni.

A csecsemő nagymamamája a csatornának elmondta,

hiába váltogatták a tápszert, kislánya súlya nem gyarapodott.

„Megtettünk érte mindent, amit csak lehetett”

– mondta az asszony, aki azt is hozzátette, hogy a kislányt orvoshoz is elvitték.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint

gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak nyomozást az ügyben.

Videó:

(Címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek