Mi történhetett? Kutyás rendőrök járőröznek a temetők környékén

Fel kell keszülni.

Állandó rendőri jelenlétet biztosít a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a fővárosi temetőkben és azok környékén mindenszentek és halottak napján – közölte a hatóság kedden.

Honlapjukon azt írták, hogy bár a következő napokban elhunyt szeretteinkre emlékezünk, a saját biztonságunkról sem feledkezhetünk meg. Éppen ezért

kutyás járőrök is fokozottan ellenőrzik majd a fővárosi temetőket,

megelőzve és megakadályozva a gépkocsifeltöréseket, zsebtolvajlásokat, viráglopásokat, valamint sírrongálásokat.

A BRFK Bűnmegelőzési Osztálya fokozottan ügyel arra, hogy a temetőkbe kilátogatók ne váljanak bűncselekmény áldozatává. Tanácsokkal is adnak, hogyan lehet a bűncselekményeket megelőzni.

A megemlékezőknek is üzentek:

  • legyenek körültekintőek a sírok gondozásakor, és a virágok, koszorúk elhelyezése közben se tévesszék szem elől táskájukat, értékeiket! A lopások elkerülése miatt ajánlott a kézitáskát a testhez szorítva viselni!
  • A pénztárcát, bankkártyát, valamint mobiltelefont tartsák biztonságos helyen, például zárt, belső zsebben vagy a táska belső részében!
  • A személyes tárgyaikat, ékszereiket kérjük, hogy a felsőruházat alatt, idegen szemektől rejtve viseljék!
  • Az iratokat és a kulcsokat elkülönítve tárolják!
  • Kérjük, hogy lehetőleg a sötétedés beállta előtt keressék fel a sírkerteket! Erőszakos bűncselekmények ritkán fordulnak elő a fővárosban, de ezzel a lépéssel is sokat tehetnek biztonságukért! A rokonok, ismerősök, barátok együtt menjenek, a fiatalok kísérjék el az idősebb hozzátartozókat!
  • ​Tartsák be a közúti előírásokat, tanúsítsanak türelmet a közlekedésben részt vevő embertársaik iránt, hogy a hétvége valóban a kegyeletről és az élet tiszteletéről szóljon.
  • Gépjármű feltörések megelőzésének érdekében az autóban ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot, értéktárgyat, okmányt vagy táskát!
  • Javasoljuk, hogy minden esetben zárják be az autót, még akkor is, ha nem távolodnak el tőle!

A biztonságos közlekedést rendőrök segítik a budapesti temetők környékén. A lakosságot arra kérik, figyeljék a közúti jelzéseket, és ha tehetik, indulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek