Lehull a lepel Orbán Győző titokzatos bányáiról: Döbbenet, mi derült ki a miniszterelnök apjának ügyeiről (+videó)

Új üzletbe fogtak.

Orbán Viktor családja legújabban már nem a kőbányából szerzi milliárdjait, hanem abból, hogy a bánya helyét építési törmelékkel töltse fel – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Hadházy Ákos független képviselő. A politikus arról írt, hogy mindehhez már meg is adta az engedélyt az úgynevezett „környezetvédelmi hatóság”.

A feladatot Orbán Győző Bálint – Orbán apukája – 100 százalékos tulajdonában álló Gánt Kő Építőanyag-gyártó és Kereskedelmi Kft. és annak leánycége, a DG Kőbánya Projekt Kft. fogja majd elvégezni.

„Akkora bányagödröt vésett a Vértesbe az Orbán-család, hogy

a feltöltéses tájrendezés 2077-ben fejeződhet be.

Az ehhez szükséges építési hulladék egyelőre ismeretlen helyről érkezne”

írták az mfor.hu cikkében, amelyet Hadházy is megosztott Facebook-bejegyzésében a keresetlevéllel együtt.

Két civil szervezet a helyi lakosok jelzései alapján a

bíróságon támadta meg a határozatot,

ugyanis az szerintük nem ad kellő biztosítékot arra, hogy a legnagyobb környezeti kockázatok elkerülhetők lesznek.

Hadházy Ákos bejegyzését alább közöljük:

„Az Orbán család legújabb, legális milliárdjait már nem a kőbányából tervezi megszerezni, hanem abból,

hogy a bánya helyét építési törmelékkel töltse fel.

Abban is hatalmas pénz van, főleg, amióta a MOL lenyúlta a teljes hulladékbizniszt.

Ehhez már meg is kapta az úgynevezett környezetvédelmi hatóság engedélyét,

amely szerint egyáltalán nem aggályos a terv.

Két civil szervezet viszont, a helyi lakosok jelzése alapján bíróságon támadta meg a határozatot.

Az ugyanis szerintük

nem ad kellő biztosítékot arra,

hogy a két legnagyobb környezeti kockázat (az esetleg szilikátokat, azbesztet is tartalmazó por és a karsztrétegen át a vízbázisba szivárgó toxikus anyagok) elkerülhetők lesznek.

A keresetlevél részletes érvelése itt olvasható:

https://hadhazyakos.hu/keresetlevel-orban-gyozo…/

Az Mfor cikke az engedélyről:
https://mfor.hu/…/orban-banyak-epitesi-hulladekkal…

(Hadházy Ákos/Facebook)

Valódi Hírek