Hosszú idő után ismét felbukkant Rogán Antal: Ezzel mindenkit meglepett a propagandaminiszter

Vidékre sietett Orbán embere.

Hosszú idő után ismét a nagyközönség elé lépett Rogán Antal: a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a minap Békésszentandrásra látogatott a Bordűr Wellness Hotel átadójára.

Mint mondta, 5 éve indult az ország vidéki szálláshelyeit megújító program: ennek keretében immár 85 vidéki szálloda épült, illetve 600 panzió is megújult.

Rogán megosztotta: a turisztikai szektor a hozzá kapcsolódó ágazatokkal együtt már a magyar nemzeti össztermék 12-13 százalékát adja egy évben. Megjegyezte, hogy a turizmus számára az utolsó békés év 2019-ben volt.

A koronavírus-járvány lecsengése után a szomszédos háború nehezítette a vendéglátósok dolgát — vélekedett a politikus, majd hozzátette: most azokat az izraelieket fogja elveszíteni a szektor, akik szintén nagy számban jártak Magyarországra pihenni.

Ugyanakkor elmondta: a magyar turisztikai szektor jól teljesített 2022-ben és 2023-ban, 2022-ben sokkal jobb számokat produkált, mint 2019-ben, és az adatok szerint eddig ez az év is jobb, mint 2019.

Az új békésszentandrási hotel a Rogán által említett program keretében épült. Dankó Béla, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadón egyebek között megosztotta: 426 milliárd forintos beruházással épül az M44-es gyorsforgalmi út, amely a kapcsolódó útszakaszokkal együtt mintegy 175 kilométeren biztosítja a környékbeli vállalkozások piacra jutását és új vállalkozások, valamint a turisták idejutását. Emellett szót ejtett a térség termálvíz-állományáról, amely szerinte komoly vonzerőt jelent a vendégeknek.

Barna Antal, a Körösparti Nyár Plusz Zrt. vezérigazgatója ismertette: az épületet a régi hagyományokhoz és minőséghez hűen újították fel. A beruházás összege több mint nettó 4 milliárd forint: a csaknem 50 százalékos pályázati támogatás nélkül a felújítás nem jöhetett volna létre – fogalmazott.

(MTI)

Valódi Hírek