Kínos: Váratlan helyről kapott kőkemény kritikát Orbán Viktor

Meglepő.

A propagandasajtó egyik zászlóshajója, a Magyar Nemzet burkoltan beszólt a kövér párttitkároknak.

Hogy mi történhetett a szerkesztőségben, azt egyelőre, rejtély. A szerkesztők valószínűleg a szombati buli fáradalmai miatt nem figyelhettek eléggé, amikor élesítették az ominózus cikket.

Pilhál György, a lap egyik munkatársa azt írta:

„Kövér az ország, feszül rajtunk pantalló, szoknya, karcsúsító fűző, csak úgy pattognak szerteszét a gombjaink; szuszogva vánszorgunk a flaszteren”

Majd ezekkel a szavakkal folytatja:

„Rendszerváltás ide vagy oda, a mai meglett férfiember külsőben még gyakran hasonlít a Kádár-kor pocakos, tokás párttitkárára (van, aki szellemben is)”

A cikk szerzője kitért arra is, hogy egyesek (például Orbán és Semjén közösen ettek csokoládét, a szerk.) esznek a parlamenti ülés közben. Így fogalmazott:

„Csúnya szokássá nőtte ki magát a nassolás: tévé, számítógép előtt (egyesek parlamenti ülés közben) pogácsát, aprósüteményt majszolunk – aztán meg csodálkozunk a tükör előtt”.

Hogy hány embert rúgnak ki a cikk megjelenése miatt, nem tudni, de szörnyen kínos lett (a miniszterelnökre nézve).

Valódi Hírek