Rendkívüli: Pert nyertek a civilek az Orbán-kormánnyal szemben, azonnal intézkednie kell a hatóságnak

Szimbolikus helyen arattak sikert a zöldek.

Mi is több cikkben foglalkoztunk a Fertő tó körüli természetkárosító kormányzati beruházásokkal.

Pénteken a Greenpeace közölte, hogy

pert nyertek a kormányhivatallal szemben, fellélegezhet a Fertő!

Pert nyertünk a Fertő tavi beruházásra 2023. májusában kiadott környezetvédelmi működési engedély ügyében. A Győri Törvényszék mai ítélete a vonatkozó határozatot megsemmisítette

– írta meg a civil szervezet.

Kimondták, hogy a határozat kiadásakor az illetékes Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal

csak látszat eljárást folytatott le,

véleménye feltételezéseken alapult, mert nem kérte ki az ebben az ügyben különösen fontos vízügyi szakhatóság véleményét sem. A Törvényszék a Kormányhivatalt

új eljárás lefolytatására, ezen belül szakhatósági állásfoglalás beszerzésére is kötelezte.

A Greenpeace Facebookra írt összefoglalóját változatlan formában közöljük:

„Fellélegezhet a Fertő, pert nyert a Greenpeace a kormányhivatallal szemben!

Pert nyertünk a Fertő tavi beruházásra 2023. májusában kiadott környezetvédelmi működési engedély ügyében. A Győri Törvényszék mai ítélete a vonatkozó határozatot megsemmisítette.

Kimondták, hogy a határozat kiadásakor az illetékes Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal csak látszat eljárást folytatott le, véleménye feltételezéseken alapult, mert nem kérte ki az ebben az ügyben különösen fontos vízügyi szakhatóság véleményét sem. A Törvényszék a Kormányhivatalt új eljárás lefolytatására, ezen belül szakhatósági állásfoglalás beszerzésére is kötelezte.

Üdvözljük az ítéletet, és bízunk benne, hogy így közelebb kerülhetnek a helyi lakosok ahhoz, hogy több mint 4 év után a hazai szakaszon is újra lemehessenek a Fertő partjához, hiszen minden tavunk, folyónk köztulajdon.”

A Greenpeace teljes bejegyzését itt lehet megnézni:

(Greenpeace/Facebook)

Valódi Hírek