Itt az Orbán-kormány rendkívüli bejelentése – Gulyás Gergely megszólalt a legfrissebb döntésekről

Itt vannak a legújabb intézkedések.

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a csütörtöki kormányinfót a megszokottól eltérően nem délelőtt, hanem pontban délben tartották. A kancelláriaminiszter a kormányszóvivő társaságában az elmúlt két napon megtartott kormányülésen született döntésekről számolt be.

A nyugdíj-kiegészítésről

Gulyás bejelentette: a tegnapi ülésen a kormány döntött a nyugdíj-kiegészítésről. Mivel a várható infláció 18,5 százalék lesz idén, ezért 3,1 százalékkal meg kell emelni a nyugdíjakat, hiszen Az átlagos öregségi nyugdíj összege 217 ezer forint lesz. Egy átlagnyugdíj esetén több mint 86 ezer forinttal több pénzt kapnak a nyugdíjasok kiegészítésként. Mint mondta, ezzel a „nagyrabecsülésüket” igyekeznek kifejezni a nyugdíjasok felé.

A bevándorlás kapcsán is döntött a kormány. A német kormány támogatja a migrációs paktumot, amelyet az Orbán-kormány elfogadhatatlannak tart, azt már most megbukottnak tekintik. Állítása szerint „nem akarnak migránsgettót létrehozni” Magyarországon, és semmilyen szinten nem támogatják a bevándorlást. A külső határ védelmét hangsúlyozzák az Európai Unióban – ez mindössze azért érdekes, mert éppen az Orbán-kormány engedte szabadon az embercsempészeket.

Az Európai Bizottsággal kapcsolatos vitáról

Abszolút időhúzás„-nak tartja az Európai Bizottság kezdeményezését, amely alapján eljárást indított a magyar kormánnyal szemben. Állítása szerint éppen az EU gátolja a pedagógusok béremelését azzal, hogy nem folyósítja a pénzeket. Sőt, Gulyás addig ment, hogy „Brüsszel visszaél a hatalmával„, holott a pedagógus-béremelést a magyar kormánynak saját hatáskörben kellene megoldania.

A magyar oktatási nyelvként visszaállítását elvárják az ukrán kormányzattól Gulyásék, addig semmilyen érdemi előrelépés nem várható a magyar kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontjában. Továbbra is fenntartják az ukrán gabonatilalmat.

Az inflációról

Már októberben megvalósíthatónak tartja az egy számjegyű inflációt. A jövő évre gazdasági növekedéssel számol a magyar kormányzat.

Szentkirályi Alexandra bejelentette: újabb funkciókkal bővült az árfigyelő rendszer. Ilyen például, hogy a rendszerben be lehet állítani a kedvencnek tekintett boltokat, és így hozzá lehet járulni az árversenyhez. 60-ból 53 termékkategóriában csökkentek az árak, és Szentkirályi szerint nagyon népszerű az alkalmazás a felhasználók körében. A kötelező akciókat év végéig fenntartják.

A fogyasztóvédelmi hivatal 104 üzletnél talált kifogásolni való árat, és összesen több mint 9 és fél millió forintos bírságot szabtak ki. A korábbi árstopos termékekkel kapcsolatban több mint 5 millió 300 ezres bírságot szabtak ki.

Kérdések

Az úgynevezett „szuverenitásvédelmi” törvényt ősszel nyújtja be a parlamentnek a Fidesz. Ebben éppen a kormánytól független médiumokra kívánnak lesújtani egy törvénycsomagba bújtatva.

Gulyás szerint a svédek „mindent megtettek” azért, hogy lerombolják a bizalmat, amelyet inkább építeniük kellene. Ezért egyelőre még nem döntöttek az ország NATO-csatlakozásának támogatásától.

Kijelentette: az EU miatt nem tudnak jelentős béremelést végrehajtani a pedagógusok számára – holott ez tagállami hatáskör lenne egyébként. Elmondta: az Európai Unió nélkül is emelik majd jövőre a béreket, összességében 10%-kal, de a szegényebb térségekben akár 20-25%-kal is emelHETik (sic!) a béreket.

Az egymásnak ellentmondó Matolcsy György és Varga Mihály közül egyikük álláspontja mellett sem állt ki nyíltan. Varga Mihály a bankadó bevezetését támogathatónak tartaná, Matolcsy nem, a véleménynyilvánítást elhárította ezzel kapcsolatban Gulyás.

Ha Brüsszeltől megkapjuk ezeket a pénzeket” (az uniós támogatásokat – a szerk.), akkor nem lesz szükség komolyabb kiigazításra. Ezzel tehát nem cáfolta, hogy újabb megszorítások jöhetnek, ha nem kapja meg az Orbán-kormány a jogállamisági viták miatt a várva várt EU-s forrásokat.

A svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban kiadta az ukázt: ha az ország csatlakozni szeretne a közösséghez, akkor

Gulyásék elvárják a tiszteletet a svéd vezetéstől.

Gulyás kijelentette: a jegybank nem tudott megbirkózni az inflációval, így átvették a Magyar Nemzeti Bank feladatát az infláció megfékezéséért. A miniszter szerint jövőre már nem lesz ilyen gond.

Arra a kérdésre, szorgalmazza-e a kormány, hogy Matolcsy György lemondjon, Gulyás Gergely azt mondta:

nincs tervben ilyen,

mivel a miniszterelnök nem kért ilyet.

A MÁV esetében jelentős forgalomnövekedést tapasztal, különösen azokon a vonalakon, amelyeket felújítottak, és új szerelvények közlekednek rajtuk. Nagyszabású vasútfejlesztési koncepciót nyújtanak be rövidesen, és várják majd az EU-s támogatást a megvalósításukhoz.

Nagyon magas az esély rá„, hogy „lesz kézfogás„, és nyélbe üti a kormányzat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megvásárlását. Amint ez megtörténik, azonnal értesítik a nyilvánosságot.

Orbán Viktort egy ferencvárosi bérház előtt készpénzt lóbálva kapták le ezen a héten. A kancelláriaminiszter kijelentette: a miniszterelnök

magánprogram„-on vett részt,

így annak részletei nem tartoznak a nyilvánosságra.

Videó:

Valódi Hírek