Nyugodjon békében!
Felkavaró riportot készített az RTL Házon kívül stábja az ország legszegényebb régiójában, Mátészalka környékén. A riportban megszólaltatták a helyi, szegényeket segítő szervezetet, a Mátészalkaleaks nevű csoportot, akik önkéntesként segítik a rászorulókat. Mint az anyagból kiderült, az állam vagy az önkormányzat „segítsége” az elesettek felé, leginkább az éhhalálra elegendő.
A riportban bemutatják Lászlót, aki 48 kilót nyomott, és havi 25 ezer forintból kellett volna megélnie. Az önkormányzatnál a segítőknek azt állították, László kap 25 ezer forintot, valamint negyedévente további hatezer forintot. Kiderült az is, miért éppen ezt az összeget állapították meg számára: ennyit ír elő a rendelet.
László, aki súlyosan beteg volt, elmondta, mindent megeszik, amit csak talál: tyúkhúrt, sóskát, gombát, mindent amit az erdőben össze tud szedni. Lászlónak a szervezet segített hűtőt és gázpalackot beszerezni. Azonban a csatorna filmjének forgatása óta
László meghalt.
A csoport tagjai elmondták, utoljára még megkóstolhatta kedvenc ételeit, amiket ők vittek neki. Mint kiderült, László beteg lett, pedig előtte még legalább napszámban tudott munkát vállalni a szegregátumban. Betegsége után a férfi már csak segélyből tudott élni, 25 ezer forintból havonta. Az, hogy nem evett, és beteg lett, annyira gyengévé tette, hogy a füvet sem tudta már levágni, a vizes palackot pedig csak félig megtöltve tudta hazavinni. László 48 kilósra fogyott.
Lászlót szeptember elején kereste meg a csatorna, akkor csak 500 forintja volt a megélhetésre. Deák László a forgatás óta elhunyt. A Mátészalkaleaks csoport hosszú bejegyzésben emlékezett meg a férfiről.
„Az utolsó pár hete szépre sikerült, jót evett még utolsó napjaiban László, a kedvenc ételeiből, majd szerdán örökre eltávozott.
Ő volt az a súlyos beteg, aki 25000 forintból élt.
Csütörtökön már gondoltuk, hogy nagy a baj, hiszen hétfőn beszéltünk utoljára telefonon, akkor épp azt terveztük, hogy miket szükséges hozni Neki a nagykárolyi bevásárlásunk alkalmával, azzal köszöntünk el egymástól, hogy majd a hét második felében egyeztetünk, hogy mi legyen a bevásárlólistán.
Akkor elmondta, hogy most lehet, hogy nem is kér sokféle ételt, mert annyi mindennel elhalmoztuk a Ti segítségetekkel az elmúlt hetekben, hogy még van bőven mit enni. Hétfőn kérte, hogy adjunk Neki 12000 forintot,
mert elfogyott a gyógyszere, és a »közgyógy« csak a költségek egy részét fedezi.
Ricsi, már pattant is a kocsiba így kiválthatta gyógyszereit kedden.
Csütörtökön hívtuk ismét Lászlót, de már a hívott szám nem volt elérhető. Ekkor már gondoltuk, hogy nagy lehet a baj, mert Ő egyáltalán nem kapcsolta ki a telefonját. Egész nap próbálkoztunk, sikertelenül, de arra gondoltunk, hogy biztos csak lemerült, és kell pár óra amíg újra működik majd a telefonja. Abban maradtunk Ricsivel, hogy péntek délelőtt ismét megpróbálom majd elérni, és ha nem reagál, személyesen felkeressük.
Péntek hajnalban, az egyik ismerősömmel elindultunk Nagykárolyba, hogy rászorulóknak vásároljunk. Lászlónak is megvettük a kedvenceit, különféle készétel konzerveket, a szokásos kis zacskó cukorkát, zöldségeket, gyümölcsöket és a kedvenc szalonnáját, bízva abban, hogy nincs nagy baj, és lesz kinek átadni a finomságokat. Még párszor próbáltam elérni , ahogy én hívtam az »öreget« péntek kora reggel, de még mindig nem volt elérhető.
Ekkor riasztottam Ricsit, hogy nézzen rá él-e még az »öreg«. Ricsi a házhoz érve a beszegezett ajtót talált, László kerékpárjának már hűlt helye volt, a ruhaszárító kötélen egy kimosott ruhadarab árválkodott. A szomszédok megkérdezésekor kiderült, hogy szerdán, amikor az oxigént hozták Lászlónak, akkor
holtan találták.
A hét elején vizsgálatokra járt, a jólértesültek szerint már hazafelé vezető úton is vért köhögött fel, majd szerény otthonában örökre elaludt.
László elment.
Rövidke ismeretség volt a mienk, hiszen csak három hete vettük pártfogásba Őt. Ahogyan az RTL, Házon kívül műsorának riportének is elmondta: Ő megevett mindent, hiszen nem tehette meg, hogy válogasson. Emlékszem, amikor teljesen megdöbbentem, amikor elmondta a kamerák előtt, hogy néha csak a háza környékén lévő sóskát, tyúkhúrt tudta enni, de megette a parlagfűvet is.
Az utolsó pár hete nagyon szépre sikerült, reményt tudtunk Neki adni, a Ti segítségetekkel.
Tervben volt a szoba kifestése, egy új kályha üzembe állítása.
Pár hétig jókat ehetett. Emlékszem, amikor kikérdeztem, hogy milyen ételeket szeret, mennyire meg volt lepődve, hogy minket érdekel az, hogy melyek a kedvenc ételei. Akkor elmondta, hogy mindent szeret amiben bab van, imádja a szalonnát, szót ejtett arról is, hogy éjszakánként fel szokott kelni, és imádja akkor falni a készétel konzerveket.
Mondta azt is, hogy a töltött káposztát is nagyon kedvelte, amikor még megtehette, hogy olyasmit egyen.
Mi úgy vásároltunk Neki, olyan gondossággal, mintha saját magunknak vásároltunk volna. Soha nem fogom elfelejteni, hogy mennyire örült annak a szép nagy tábla szalonnának, amit egy hete kapott. Olyat választottunk Neki, ami szétomlott a szájában.
László elment, reméljük, hogy nem szenvedett sokat.
Nektek pedig Kedves Követőink köszönjük, hogy segítettetek, és pár hét boldogságot csempészhettünk László utolsó napjaiba, heteibe,
hiszen nem kellett nélkülöznie élete utolsó napjaiban.”
Videó:
