Kitört a balhé: Perre mennek a tűzoltók, amiért durván átverték őket Pintérék

416 órát ingyen dolgoznak évente.

A tűzoltók alapilletményét mintegy tizenegy éve nem sikerült megemelni, továbbá arra hívták fel a figyelmet, hogy munkaidőkeretük alapján évente 416 órát ingyen dolgoznak, ezért pedig bírósághoz fordulnak, mert a kormányzat nem hajlandó ezen változtatni.

A Népszava arról írt, hogy a tűzoltókat képviselő szakszervezet szerint legalább 1500 bevethető szakember hiányzik az állományból, és évek óta csökken az új belépők száma is, ugyanakkor nem mutatkozik kormányzati a változtatásra vonatkozóan. A tűzoltók évek óta hiába kérik a Belügyminisztériumot, hogy állapítsa meg a féléves munkaidőkeretükön belül ledogozott túlórák számát, és azt fizessék is ki nekik a törvény szerinti emeltebb díjazással, a tárca arra hivatkozik, hogy „uniós irányelveket követ”.

Az érdekvédők jelezték: ez nem igaz, ők ugyanis egyértelművé tették, hogy 20 százalékkal kevesebb pénzért dolgoznak, mint egy más szakmában, nyolc órás munkakörbe bejelentett, és túlórákat is teljesítő munkavállaló.

„Alapprobléma, hogy heti 48 órás a munkahetünk, a túlmunkát pedig csak efelett fizetik ki”

– mondta a lapnak Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke.

Hozzátette: a heti 48 óra úgy jön ki, hogy egy tűzoltó mondjuk beáll szolgálatba hétfőn hajnali hat órakor és kedd hajnali hat órakor csekkol ki, majd két napot, 48 órát pihennie kellene. Ugyanakkor elmondta,

a legtöbben ilyenkor vállalnak másod vagy harmadállást, hogy el tudják tartani a családjukat.

Csütörtökön hajnali hat órakor újból 24 órás szolgálat következik péntek hajnalig, majd megint két nap szabad, de a beosztástól függően a munka akár szombatra, vasárnapra vagy épp karácsonyra is eshet – ismertette Salamon Lajos.

A probléma viszont az, hogy a 48 órás munkakeret ellenére teljes foglalkoztatásban mindenki csak heti 40 órára van papíron bejelentve, vagyis hiába dolgozik a gyakorlatban ennél 20 százalékkal többet, nem mehet hamarabb nyugdíjba a ledolgozott pluszmunka alapján.

„Ráadásul nem kapnak érzékelhető anyagi ellentételezést sem a heti plusz nyolc óráért”

– mondta Salamon Lajos, hozzátéve: évek óta kérik a szaktárcát, állapítsa meg, hogy a 48 órás heti munkakeretükből mennyi az alapmunka és mennyi a túlóra, ám a Belügyminisztérium erre nem hajlandó, így pedig a plusz nyolc óráért is ugyanolyan díjazást kapnak, mint a negyvenre, míg

más területen dolgozókat a túlóráért ötven százalékkal magasabb bér illeti meg.

„Ha csak a 48 órás munkaidőnket nézzük, 416 órát ingyen dolgozunk egy évben, ráadásul ha ezen felül plusz munkát vállalunk, nagyjából annyi órabért kapunk, mint a diákmunkások többsége”

– mutatott rá a szakszervezeti vezető.

Hozzátette: kérésük ellenére a tárcát nem változtatott, így hamarosan

bírósághoz fognak fordulni jogorvoslatért.

Elmondta, egy nyolc-tíz éves perre készülnek, amelynek végén valószínűleg nemzetközi bíróság dönt majd az ügyben, de remélik, akkor majd visszamenőleg is megkapják jogos bérüket a tűzoltók.

Az ügyben reagált a lapnak a Belügyminisztérium sajtóosztálya is. Válaszukból kiderült, a tárca a szakszervezet álláspontjával nem ért egyet. A jelenlegi szolgálatteljesítési rend több évtized alatt kialakult gyakorlatra vezethető vissza, azt mind a tűzoltók, mind a munkáltató megfelelőnek tartja – magyarázták.

Pintér Sándor tárcája szerint a munkaidőkereten belüli túlmunka „nem értelmezhető”, és „a kifizetésre a jelenlegi jogszabályi keretek között nincs lehetőség”, az az általános munkajogi szabályokkal is ellentétes lenne.

Salamon Lajos minderre úgy reagált: az uniós irányelv valóban heti 48 órás keretet tesz lehetővé, ugyanakkor kiemelte, hogy azt túlórákkal együtt számolja. Vagyis ez azt jelenti, hogy heti 48 óránál többet nem dolgozhat egy munkavállaló, nem pedig azt, hogy a 40 óra feletti nyolc órát nem kellene magasabb, a túlórának megfelelő díjazással kifizetni.

„Az pedig, hogy ezzel a mostani gyakorlattal a tűzoltók valóban egyetértenek vagy sem, akkor fog tudatosulni a belügyi és katasztrófavédelmi vezetőknél,

ha elindulnak a munkaügyi perek”

– jelentette ki.

 

Valódi Hírek