97 éves korában meghalt Fahidi Éva író, aki 18 évesen túlélte az auschwitzi haláltábor

49 családtagját gyilkolták meg.

97 éves korában meghalt Fahidi Éva, holokauszt-túlélő, szemtanú, író, színésznő. Fahidit 18 éves korában deportálták Auschwitzba, majd az allendorfi kényszermunkatáborba került. 1945-ben épségben tért haza Budapestre.

45 éven keresztül nem beszélt a magyar zsidók teleportálásáról.

Majd több könyvet is írt tapasztalatairól, és rendszeresen vállalt nyilvános szerepléseket is, ahol nyíltan beszélt a holokauszt borzalmairól.

2015-ben Szabó Réka rendező felkérésére Fahidi főszerepet vállalt a Tünet együttes Sóvirág – avagy A létezés eufóriája című modern táncprodukciójában.

Németországtól 2012-ben Szövetségi Érdemkereszt kitüntetést kapott, 2020-ban pedig Weimar város díszpolgára lett. 2022-ben Erzsébetváros díszpolgára lett.

Januárban egy interjúban azt mondta, hogy soha nem veszítette el a bizalmát az emberekben.

„Azzal együtt, hogy elképzelhetetlen szörnyűségekre képes,

határozottan azt vallom, minden ember jónak születik”

– fogalmazott akkor Fahidi.

Valódi Hírek