Ez most komoly? Épphogy kijöttek a drágulásról szóló adatok, Nagy Márton valami egészen furcsát jelentett be

A miniszter egészen más műsort néz.

Mint írtuk, a KSH adatai szerint augusztusban 16,4 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. Emellett az elmúlt évben a háztartási energia és a járműüzemanyagok is jelentősen drágultak.

Sőt,

egy hónap alatt 0,3 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak,

az üzemanyagokért pedig 8,2 százalékkal kellett többet fizetni augusztusban júliushoz képest.

Mindennek ellenére Nagy Márton szerint a kormány intézkedéseinek hála hét hónapja csökken az infláció. A gazdaságfejlesztési miniszter pénteken közölte: a KSH adatai szerint tovább folytatódott a szankciós infláció visszaesése, augusztusban 16,4 százalékot ért el.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hét hónapja tart az árak trendszerű csökkenése, amelyhez a kötelező akciózás bevezetése, majd mértékének 10 százalékról 15 százalékra emelése, valamint az online árfigyelő is jelentősen hozzájárult – vélekedett a tárcavezető.

Meglátása szerint jelentős mérföldkő, hogy az élelmiszer-infláció augusztusban 20 százalék alá, 19,5 százalékra süllyedt, azaz a kormány intézkedései a „szankciós élelmiszer-inflációt” a decemberi 44,8 százalékos csúcsához képest már kevesebb mint a felére vágták vissza.

Nagy Márton öröme azért is különös, mert a KSH friss adatai inkább arra világítanak rá, milyen tágasra kell a magyaroknak kinyitni a pénztárcájukat, legyen szó élelmiszer-vásárlásról, közlekedésről, különféle szolgáltatások igénybevételéről, valamint a háztartási energiáról.

A tárcavezető minisztériumának közleménye szerint azonban

„a kormányzati intézkedések továbbra is hatékonyak, folyamatosan szorítják le az árakat, a kereskedelmi üzletek között öldöklő a küzdelem”.

Megjegyezték:

Ugyanakkor

az augusztusi inflációs eredmény közel 0,4 százalékponttal magasabb szintet ért el,

mint azt a kormányzat várta, ezt pedig a magas üzemanyagárak okozták.”

Az üzemanyagárak alakulása mögött nemzetközi és országspecifikus okok egyaránt meghúzódnak. A nemzetközi folyamatok közül kiemelhető, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia csökkentette termelését, míg az országspecifikus tényezők közül az orosz olaj Brenthez viszonyított árelőnyének csökkenése és a tranzitdíjak emelkedése a legmeghatározóbb – áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

Jelenleg a Mol a piaci átlag három és ötszörösét kénytelen kifizetni a szállításért az ukrán és horvát vezetékhálózat tranzitdíjának növelése miatt – közölték.

Nagy Márton azonban bizakodó, szerinte ugyanis nincs veszélyben az év végére kitűzött cél, miszerint egy számjegyű lesz az infláció. Ugyanakkor elmondta, erre nem októberben kerül majd sor.

(MTI)

Valódi Hírek