Mi történt? Novák Katalin váratlanul szembefordult az Orbán-kormány politikájával

A jó iskola emberekből épül – mondta.

A jó iskola csak a tanár-szülő-gyermek harmonikus hármasával lehet teljes – állította Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap Szigetszentmiklóson, a Temesvári Utcai Általános Iskola tanévnyitó és épületátadó ünnepségén.

Az államfő kiemelte: szerinte

hálásak lehetünk azért, mert békében kezdődhet az új tanév,

a szülők szabadságban nevelhetik a gyermekeiket, vannak elkötelezett nevelők, pedagógiai szakemberek, fejlődnek az iskolák (?) és egyre több tudás birtokába kerülhetnek gyermekeink.

Novák Katalin azt mondta, két házi feladata van Magyarországnak: az egyik a pedagógusok helyzetére, a másik az iskolákat bevenni akaró, és azokat eszközként használni szándékozó ideológiákra (?) vonatkozik.

A köztársasági elnök elmondta: Szigetszentmiklóson egy új, jól felszerelt, több mint négyszáz gyermek oktatására kész iskolában kezdődhet az új iskolai év, és – mondta – hálát adhatunk azért, hogy Magyarország több mint ötezer iskolájában békében kezdődik a 2023/2024-es tanév.

Emlékeztetett: az elmúlt öt évben országszerte több mint 4500 óvodai, iskolai fejlesztés indult el. Hozzátette: erre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon.

„Mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekeink jó iskolákba járhassanak”

– magyarázta Novák Katalin, kiemelve: ez nemzeti érdek.

Mint mondta, a jó iskola több, mint szép épület, jól felszerelt tantermek,

a jó iskola nem csak tégla és malter.

„A jó iskola emberekből épül”

– állapította meg a köztársasági elnök, hozzátéve: a jó iskola elhivatott, hazájukat ismerő és szerető tanárokból, pedagógiai szakemberekből, felelősségteljes vezetőkből, elkötelezett segítőkből, együttműködő, a gyermekeikért felelősséget vállalni kész szülőkből, nagyszülőkből és kíváncsi, a világra és egymásra nyitott gyermekekből áll.

A pedagógusok helyzetéről elmondta: Magyarországon meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek a pedagógusokat a közösség elismert, nagyrabecsült tagjaivá teszik,

biztosítani kell számukra a polgári élet anyagi feltételeit.

Az iskolákat kívülről fenyegető veszélyről azt mondta: egyre többen eszközként tekintenek az iskolára és ellenségként a szülőkre. Novák Katalin nem részletezte, itt pontosan mire gondol.

Felhívta a figyelmet arra a folyamatra, amely már „kikezdte vallási identitásunkat”, valamint „a nemzet és a család kereteinek bomlasztásán munkálkodik”.

Novák Katalin azt hangoztatta: az iskola nem lehet eszköze semmilyen ideológiának, meg kell védeni a szülői jogokat, hogy ők dönthessenek arról, hogyan nevelik gyermekeiket.

(MTI)

Valódi Hírek