Kiadták a riasztást a meteorológusok: Pénteken az ország bármelyik pontján meglepetés érhet

A hétvégén azonban már minden megváltozik.

Záporokra és zivatarokra figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat: előrejelzésük szerint pénteken az egész ország területén számítani kell csapadékra, intenzív esőzésekre. Emiatt citromsárga riasztást adtak ki az ország egész területére.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése péntekre. Forrás: met.hu

Ahogy a térkép is mutatja, minden régióban kell készülni a zivatarokra, amelyeket villámlás, jégeső, sőt, erős szél is kísérhet. A meteorológusok szerint

pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul majd.

Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több órás napsütésre számíthatunk a nap folyamán, késő estére a levegő hőmérséklete 21 és 27 fok közé hűl, éjszaka viszont már csak 17-21 fokot mérhetünk.

Előreláthatólag sok napsütéssel kell számolni a hétvégén. Ugyan helyenként előfordulhatnak záporok és zivatarok még szombaton is, de gyenge légmozgás mellett 29-34 fok várható.

Sőt, vasárnap a csúcsérték 30 és 35 fok között alakul majd, főleg az északi, északkeleti tájakon kell számítani esőzésekre.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek