Újabb gyár szűnik meg Magyarországon, több százan maradnak munka nélkül

Inkább Mexikóba szervezik ki a gyártást.

Az amerikai székhelyű IBM informatikai cég bezárja a váci, tárolószervereket gyártó üzemét – értesült a Telex.

A lap információi szerint az amerikai cégcsoport ezen leányvállalata, az IBM Data Storage Systems (DSS) Kft.

jogutód nélkül megszűnik.

Az alkalmazottakat augusztus végéig értesítik, hogy ki meddig marad, és milyen feltételek mentén távozhat. A cég korrekten jár majd el mindenkivel, de a gyártást Mexikóba fogják áthelyezni – közölték.

„A váci gyártó létesítményt bezárjuk, de az alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítjuk, és otthonról fognak dolgozni”

– közölte a lap kérdésére a vállalat.

Arról is érdeklődtek, hogy hány embert érint a döntés, és ők milyen csomagra számíthatnak. A cég közölte: mivel a vállalat éles piaci versenyben vesz részt, valamennyi telephelyük és üzleti egységük munkatársainak számát bizalmas információként kezelik.

„A munkavállalók – az illetékes üzemi tanáccsal/szakszervezettel folytatott megbeszéléseknek megfelelően – olyan végkielégítési csomagban részesülnek, amely megfelel az iparági szabványoknak és a jogszabályi előírásoknak. A javasolt végkielégítési csomag konkrétumait nem hozzuk nyilvánosságra”

– írta az IBM.

A vállalat megerősítette a Mexikóval kapcsolatos értesüléseket is, és közölték:

Guadalajarán fogják gyártani az összes IBM háttértároló terméket.

„A gyártás javasolt áthelyezése annak eredménye, hogy az IBM folyamatosan felülvizsgálja termékei gyártásának leghatékonyabb módját”

– közölte az okokról a vállalat.

Mint írták, a hazai Opten céginformációs rendszer adatai alapján is kiderül, óriási cégről van szó. Az IBM DSS 2022-ben 12,2 milliárd forintos forgalom mellett 606 millió forintos adózás előtti nyereséget ért el, és 448 fős létszámmal dolgozott. A cég a megelőző két évben még bőven 30 milliárd forint feletti forgalmat, valamint milliárdos nagyságrendű nyereséget könyvelhetett el.

 

Valódi Hírek