Itt van Szijjártó nagy bejelentése: Óriási örömhírrel jelentkezett a miniszter (+videó)

Elmondta, „továbbra is növekedési pályán” tartják a magyar gazdaságot.

Újabb, 9,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a Suzuki Magyarországon, amelynek nyomán a japán cég egyrészt bővíti a gyártókapacitásait, másrészt nagy lépést tesz az esztergomi üzem karbonsemleges átállásáért – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tokióban.

A tárcavezető arról számolt be, hogy újabb fejlesztésről született megállapodás az autóipari vállalattal, amely „segíteni fog a magyar gazdasági növekedés jövőbeli megőrzésében, ráadásul (!) környezetkímélő módon, a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett”.

„A Suzuki ugyanis olyan beruházást hajt végre esztergomi gyártóbázisán, amellyel bővíti a kapacitásait, nagyon komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre a digitalizáció és az automatizálás területén. Ezzel párhuzamosan pedig újabb nagy lépést tesznek afelé, hogy a gyár működése karbonsemleges legyen”

– magyarázta.

Kiemelte: a 9,3 milliárd forintos beruházás keretében bővítik a lökhárító-, a festő- és a hegesztőüzem kapacitását, csúcstechnológiájú gépeket szereznek be, illetve napelemes erőművet építenek.

„Ez jó hír, hiszen a mostani világgazdasági környezetben minden beruházást nagyon meg kell becsülni, és ezt mi is így tesszük”

– mondta.

Szijjártó közölte:

ehhez az állam 1,9 milliárd forint értékű támogatást nyújt,

így hozzájárulva ahhoz, hogy a cég magyarországi munkavállalói létszáma elérje a háromezer főt.

„Itt most egy újabb nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy Magyarország az új autóipari korszakban is az európai autóipar egyik fellegvára legyen”

– jelentette ki, majd rámutatott: a Magyarországon hagyományosan piacvezető, tavaly mintegy 12,5 százalékos részesedéssel bíró Suzuki esztergomi gyártóbázisa a cég harmadik legnagyobb vállalata.

A miniszter végezetül üdvözölte, hogy a most bejelentett fejlesztés

tovább erősítheti a japán vállalatok jelenlétét Magyarországon.

Azt is mondta, hogy a kelet-ázsiai ország cégei alkotják hazánkban a hetedik legnagyobb beruházói közösséget, folyamatos beruházásaik nélkül „nem sikerült volna és nem sikerülne növekedési pályán (?) tartani a magyar gazdaságot”.

(MTI / Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek