Sokkoló adatok derültek ki a Gálvölgyi-ügy minisztériumi jelentéséből

Erre nem lehetnek büszkék.

Maga Pintér Sándor rendelt el vizsgálatot, miután Gálvölgyi Jánoshoz egy óra után sem ért ki a mentő, és a színművészt rokonai vitték kórházba.

A vizsgálatot befejezték, a jelentést pedig nemrég kiadták.

Azokhoz a betegekhez, akik azonnali ellátásra szorulnak, átlagosan országszerte csaknem tízből nyolc alkalommal 15 percen belül kiérnek a mentők, ám az úgynevezett (azonnali ellátást nem igénylő P2-be sorolt segélykérőknek már csak alig több mint a feléhez, derült ki az Országos Mentőszolgálat jelentéséből.

Budapesten átlagosan 36 percbe telik, mire kiér a mentő.

A legrosszabb helyzetben a Pest megyében és Budapesten élők vannak, itt 100 ezer lakosra jut 5 mentő, az ország többi területén minimum kétszer ennyi.

A mentősök szerint a lassulás oka az, hogy egyre kevesebb a jármű és az orvos, nincs elég rohamkocsi a sürgős esetekhez.

(nepszava.hu nyomán)

FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenése után helyreigazítást kérő közleményt küldött Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője. Ugyan cikkünkben nem szerepelt a sérelmezett részlet, a lapunkhoz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Szerkesztőség!

Önök ma a Népszava cikke alapján írást jelentettek meg, mely valótlanságokat tartalmaz. A cikk valótlanul állította, hogy a mentőknél >>mind a P1-be, mind a P2-be sorolás azonnal ellátandó feladatot jelöl<<, vagyis egyformán sürgős és ezzel azt a hamis látszatot keltette, hogy az életveszélyes esetekhez a hívások alig egynegyedében ér ki a mentő 15 perc alatt Magyarországon.

A valóság az, hogy a P1 és P2 rövidítések nem az ellátáshoz szükséges mentőegység szintjét, hanem sürgősségi szinteket jelölnek. A P1 sürgősségi szintű esetek jelentik a közvetlen életveszélyt, ahol azonnali mentő riasztásra van szükség, ilyenkor a mentésirányító a mentőegység szintjétől függetlenül a legközelebbi mentőegységet riasztja és folyamatos telefonkapcsolatban segíti a bejelentőt a mentő megérkezéséig.

Erre példa lehet gyermek gázolás, karambol, újraélesztés, szívinfarktus, légúti elzáródás, eszméletlen állapot, erős vérzés, tűzeset, robbanás sérültje, megindult szülés. Az ilyen esetekben a mentők jelenleg átlagosan 9,32 perc alatt érkeznek a helyszínre Magyarországon.

A P2 sürgősségi szintű eseteknél nincs közvetlen életveszély, így nem indokolt az azonnali mentőriasztás. Erre példa lehet egy enyhébb rosszullét életveszélyre utaló tünetek nélkül, csonttörés gyanúja stabil általános állapottal, sebzés komoly vérzés nélkül vagy órák- napok óta fennálló panaszok hirtelen állapotváltozás nélkül.

Az ilyen esetekben a mentők átlagosan 20,6 perc alatt érkeznek helyszínre az ország területén. Ugyancsak valótlan állítás, hogy „egyre több orvos és mentőtiszt hiányzik, ez azt eredményezi, hogy nem lehet a sürgős esetekhez elég rohamkocsit küldeni”

A valóság ezzel szemben az, hogy az orvos, mentőtiszt álláshelyek száma az Országos Mentőszolgálatnál 898, az orvos, mentőtiszt munkakörökben jelenleg foglalkoztatottak száma az Országos Mentőszolgálatnál 951, vagyis a betöltöttség 105,9 %-os.

Az objektív tájékoztatás érdekében kérjük a fentiek közzétételét.

Üdvözlettel,

Győrfi Pál

kommunikációs és pr vezető

Valódi Hírek