Változást jelentettek be: Több száz ágyat helyeznek át a magyar kórházakból

Átalakításokról döntöttek.

Tavaly döntöttek arról, hogy az ápolási osztályok átkerülnek a szociális ágazathoz. Az úgynevezett kórházi „elfekvők” összesen 2500 ágyat jelentenek, amelyekből 334 már júliustól az új fenntartó alá fog tartozni.

A 444.hu arról írt, hogy több mint 300 kórházi ágy kerül majd át júliusban a szociális szektorhoz, ami az „elfekvőket” fogja érinteni. Itt ápolják azokat az idős, állandó gondoskodásra szoruló betegeket, akiknek nagy része kényszerből marad a kórházakban, mert családjuk nem tud gondoskodni róluk, az idősotthonokba pedig szinte lehetetlen bejutni a hosszú várólisták miatt – azonban folyamatos orvosi felügyeletet nem igényelnének.

A lap cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy összesen közel 2500 ápolási ágy van az országban, első körben ennek 10 százalékához nyúlnak hozzá. Az „elfekvők” átadásáról született tavalyi döntés értelmében elsőként

  • az oroszlányi,
  • a dombóvári,
  • a szombathelyi,
  • a nyíregyházi
  • és a karcagi kórháztól,
  • valamint a budapesti Szent János Kórháztól

vesznek el ápolási ágyakat,

amelyeket a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) intézményeinek adnak át júliustól.

Az SZGYF közlése szerint

a betegeket nem költöztetik át sehová, mindenki maradhat a helyén.

Mint írták, az ápolási osztályokat abban a reményben választják le az egészségügyi rendszerről, hogy a betegek jobb minőségű ellátást kapjanak majd.

Ugyanakkor kiemelten fontos, hogy a szociális szektorba átterelt intézmények rendelkezzenek a szociális ellátáshoz szükséges feltételekkel, mint a közösségi terek, a terasszal, vagy éppen a kert. Ugyanis amennyiben ezek hiányoznak, akkor ezeket minél hamarabb pótolni kellene – mutatott rá Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász.

Viszont számos tisztázatlan kérdés felmerül az üggyel kapcsolatban. Egyelőre nem ismert, hogy az új rendszer kap-e majd valamilyen állami támogatást a megfelelő körülmények biztosításához, valamint hogy mennyit változik majd az egyébként is fizetős ápolási osztály térítési díja kell fizetni.

Mint írták, a jelentős emelés kockázatos lenne, mert azzal olyanok esnének ki a rendszerből, akiket eddig sem tudtak ellátni otthon. További kérdés az is, hogy mi lesz az ápolókkal. Az átalakítások miatt ugyanis az egészségügyi dolgozók szociális alkalmazottakká válhatnak, amit presztízsveszteségként is megélhetnek az érintettek.

Valódi Hírek