A vádlottak padjára ültettek két momentumost a rabszolgatörvény elleni tüntetésen történtek miatt

4 és fél év után hozhatnak ítéletet.

Május 26-án tárgyalja a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szarvas Koppány Bendegúz józsefvárosi momentumos önkormányzati képviselő és Fekete-Győr András. A vádirat szerint Szarvas Koppány és a másodrendű vádlott a Momentum akkori elnöke 2018 december 12-én vett részt egy Kossuth téri tüntetésen, ahol a rendőrök felé dobott egy pirotechnikai eszközt.

A vádirat alapján Fekete-Győr 2018 december 13-án jelent meg a tüntetésen Szarvas Koppány társaságában és akkor ő is a rendőrök felé dobott egy „pirotechnikai eszközt„, amely egyébként egy ártalmatlan füstbomba volt.

De milyen tüntetések zajlottak 5 évvel ezelőtt?

2018. december 12-én, illetve 13-án országszerte tüntetések voltak az úgynevezett „rabszolgatörvény” miatt. Erről hírportálunk is folyamatosan beszámolt.

Ezekhez az eseményekhez köthető Szarvas Koppány Bendegúzék ügye.

Arról már 2019-ben is írtunk, hogy elkezdték bíróságra citálni fiatal momentumos politikust a tüntetéseken tanúsított magaviselete miatt, azóta zajlanak a tárgyalások.

Az önkormányzati képviselőt és Fekete-Győrt hivatalos személy ellen elkövetett erőszak bűntettével vádolják.

Szerkesztőségünkhöz eljutott Szarvas Koppány Bendegúz írásbeli vallomása, amelyet 2019 november 12-én nyújtott be a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen, ebből fogunk néhány részletet ismertetni.

A politikus elismerte, hogy részt vett december 12-én, illetve 13-án a Kossuth téri tüntetéseken.

„Előadni kívánom, hogy a gyanúsításban közölt napokban, 2019. december 12. és 13. napján részt vettem az Országgyűlés épülete előtti, a Budapest, V. kerületi Kossuth-téren zajlott demonstráción.”

Hozzátette: 2010 óta jár tüntetésekre, van ismerete arról, hogy miképp lehet véleményt nyilvánítani egy demonstráción.

Kiemelte, hogy semmilyen ártó szándéka nem volt a rendőrök irányába.

„Tudom, hogy ha bármilyen illegális, vagy ártó szándékom lenne ilyenkor, el kell takarnom az arcomat, mint sok más tüntetőn megfigyelhettük.

De nem takartam el az arcomat, mert

semmilyen ártó szándékom nem volt a rendőrök irányába.

Sőt, olyan korrekten viszonyultam irányukba, hogy amikor a tolongásban kicserélődtünk az egyik rendőrrel, én ékelődtem be a rendőrsorfalba, ő pedig a tüntetők közé, néhány perc után megragadtam és visszacseréltem magunkat, biztonságba helyezve a nálam láthatóan ijedtebb rendőrt”

védekezett a politikus.

Szarvas Koppány kiemelte, hogy az első dobás után látta, hogy a „játékszert” a rendőrök könnyedén elrúgták maguktól, így úgy vélte, hogy az semmi kárt, sőt gondot sem okozott nekik.

„Ez nem meglepő, mivel a két végétől eltekintve, ami műanyag volt,

ezek a játékszerek kartonpapírból voltak, a rendőrökön pedig testpáncél volt”

jegyezte meg Szarvas Koppány.

A 2018. december 13-án esedékes tüntetésről ekkor volt jelen Fekete-Győr András is a bűncselekmény helyszínén azt mondta a politikus, hogy: körülbelül 20 óra 44 perckor történt az, ami egy videófelvételen is látható: a rendőrsorfal előtti tömegben gyújtott meg egy pirotechnikai eszközt, amit a sorfal irányába hajított.

Szarvas kiemelte, hogy az említett kamerafelvételen nem látható az eszköz becsapódása, ezért az sem bizonyítható, hogy az általa eldobott eszközből kibocsátott füst megnehezítette volna a sorfalban álló rendőrök látását vagy légzését.

Hozzátette: nem bizonyítható, hogy bántalmazta a rendőröket.

A másik eset este tizenegy óra körül történt, erről Szarvas Koppány így beszélt:

„Egy alkalommal a tumultusban a földre esve találtam egy fekete palackot szórófejjel ellátva.

Feltételeztem, hogy önvédelmi spray, ami a rendőrökről esett le.

Azt gondoltam, nem fogom nyilvánosan tárgyalni, hogy ilyet csak úgy össze lehetett szedni a tüntetés helyszínén.”

Kiemelte, hogy olyan távolságról használta a spray-t, amelynek ő maga is a hatótávolságán kívül volt, tehát nem is tudott vele a rendőröknek „nyálkahártya-irritációt” okozni.

Vallomása végén Szarvas Koppány Bendegúz hangsúlyozta, egyáltalán nem számított rá, hogy a rendőröket sérülés érné, ők ugyanis sisakot viseltek.

Majd megemlítette: nagyobb az esélye annak, hogy az a spray irritálta a rendőröket, amit Donáth Annára a Momentum EP-képviselője is jelen volt a tüntetésen fújtak, ugyanis szél volt és könnyen visszacsapódhatott a rendőrökre a saját könnygázuk/paprikaspray-jük.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy a rendőröknél is volt ilyen spray, amit kifújtak, és annak tartalma is visszaáramolhatott rájuk, hiszen annak hatótávolsága csak 3,6 m volt”

– érvelt a politikus.

Végül Szarvas Koppány Bendegúz kijelentette, hogy

az eset után többször nem használt spray-t.

Az ítélethirdetést hírportálunk élőben közvetíti a pénteken.

Valódi Hírek