Dávid Ferenc: Nyugdíjassors

Vélemény.

Túl vagyunk május első felének emlékezetes ünnepein. A munka ünnepe (május 1.), az anyák napja, a győzelem napja (május 8.) és az Európa-nap (május 9.) mind-mind fontos számomra. Az előttünk álló fagyosszenteken (május 12., 13.,14.) remélem derűsen túl leszünk valahogy, de a Központi Statisztikai Hivatal május 10-én közzétett adatai mégis elrontották a kedvem és nem hagynak nyugodni.

Igen, megint a pénzromlásról fogok írni, és jegyzetemben kizárólag a nyugdíjasokkal, illetve a nyugdíjakkal kívánok foglalkozni.

Kezdem a múlt év rövid értékelésével: tavaly – éves szinten átlagosan – 15,2 százalékos volt a nyugdíjasokat érintő infláció, viszont két utólagos kiigazítással (július 1., november 1.) csak 14 százalék emelésben részesültek az időskorúak. Ez a könnyen számszerűsíthető 1,2 százalékos negatív eltérés hiányzik a bázisévi (2022.) nyugdíjak összegéből, de hátrányosan érinti a tárgyévi (2023.) nyugdíjemelés számítási alapját is.

Dupla „pofonban” részesültek tehát az időskorúak,

és erre a kettős veszteségre a kormány semmilyen módon nem reagált.

A KSH adatai szerint a 2022. teljes naptári évben az élelmiszerek átlagosan 26,0%-kal, a háztartási energia ára pedig 21,7 %-kal drágult. A 14,0 százalékos tavalyi nyugdíjemelés jócskán elmaradt az élelmiszerárak emelkedésének éves átlagos ütemétől és még a 13. havi normatív juttatás – ami nem nyugdíjszerű kifizetés – nem szakszerű bekalkulálásával is reáljövedelem-elmaradást hozott az élelmi termékek vonatkozásában.

A 13. havi normatív juttatás kihatása 8,3 százalék (14,0+8,3= 22,3 % az eredmény), ami 3,7 százalékos veszteséget jelent a tavalyi 26,0 százalékos élelmiszer-ár drágulás tükrében.

Ennyit az elmúlt esztendőről, ennyit a kormány nyugdíjasokat támogató politikájáról.

Az idei év – nyugdíjas szempontból – nyugodtan nevezhető rémdrámának.

A nyugdíjasinfláció az év eddig eltelt négy hónapjában minden alkalommal meghaladta a „normál” fogyasztói árindex növekedést. Január: 25,7% kontra 27,4%, február: 25,4% kontra 26,9%, március 25,2 kontra 26,7%. Az áprilisi érték sem szívderítő, hiszen míg a 2023. április/2022. áprilisi összevetés 24%-os pénzromlási értéket mutat, addig a nyugdíjasinfláció 25,3%-os.

Ez előző számsor azt igazolja, hogy az időskorúakat ebben az évben az átlagos mértéknél is jobban sújtja a száguldó infláció, és azt is, hogy a kiszolgáltatott – dolgozni nem tudó – nyugdíjasok nem kapnak semmiféle megkülönböztetett védelmet,

így aztán ők a legnagyobb vesztesek!

Érdemes egy pillantást vetni az élelmiszer-árrobbanásra is, amely tavaly október óta félelmetes mértéket öltött:

  • 2022. október/2021, október: 40,0 %
  • 2022. november/2021. november: 43,8 %
  • 2022. december/2021. december: 44,8 %
  • 2023. január/2022. január: 44,0 %
  • 2023. február/2022. február: 43,3 %
  • 2023. március/2022.március: 42,6 %
  • 2023. április/2022.április: 37,9 %

Hasonló jellegű számsort tudnék közölni a háztartási energia vonatkozásában is, de úgy hiszem, hogy felesleges. Az élelmi termékek drágulását nem ellentételezi a januári 1-i 15%-os nyugdíjemelés, az idén februárban folyósított 13. havi juttatást pedig már régen elköltöttük. Nem utazásra, nem ruházkodásra, nem szépészeti szolgáltatásra, nem élvezeti cikkekre. A kisnyugdíjasok jövedelmük igen jelentős részét az élelmiszerboltokban hagyják/hagyják, a kiskereskedelmi értékesítésből származó áfabevétel az állami költségvetésben landol.

A központi büdzsé gazdagszik, a nyugdíjas állampolgár szegényedik.

Az időskorúak nehéz helyzetéért aggódó Demokratikus Koalíció (és árnyékkormánya) azonnali – direkt módon a nyugdíjak nagyságát és kifizetését érintő – intézkedésként javasolja a negyedévenkénti, január 1-jével hatályos nyugdíjkiigazítást és azt, hogy

haladéktalanul 5 százalékos rendkívüli nyugdíjemelésre kerüljön sor, szintén az év elejéig visszamenőlegesen.

Az indítvány technikai értelemben könnyen végrehajtható, gazdasági és morális indokoltsága megkérdőjelezhetetlen. Őszintén reméltem, hogy a kabinet május 10-i ülésén döntést hoz a feltétlenül szükséges nyugdíjkorrekció kérdésében, de

ez nem történt meg.

Az időskorúak tehát továbbra is csak aggodalommal tekinthetnek a jövőbe, tisztes megélhetésük biztosítására a kormány most sem fordított figyelmet.

Dr. Dávid Ferenc

Valódi Hírek