Szijjártó Péter bejelentette: Ha tetszik, ha nem, Magyarország marad a világ közepe

Pedig rengetegen nem szeretnék.

Hiába próbálják egyesek az emberek bizonytalanságérzetét kihasználni,

Magyarország akkor is a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja marad,

a meglévő és épülő gyárak pedig szigorú hazai előírásoknak fognak megfelelni – összegezte Szijjártó Péter kedden, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) járműipari konferenciáján.

A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, hogy az elektromos akkumulátorgyártó ipart „a Kelet elvitte magának”, hiszen egy európai gyártó sincs a piac éllovasai között.

Állítása szerint a világtörténelemben először fordul elő, hogy a nyugati országok egy elengedhetetlen alkatrész tekintetében szinte teljesen ki vannak szolgáltatva a keleti cégeknek. Az együttműködésük azonban „nem ördögtől való dolog”, legalábbis

jobb, mint a felek ellenségeskedése,

hiszen Európa mindig vesztett a két blokk közötti konfliktuson – fogalmazott a tárcavezető.

A beruházókat ért támadásokról is szót ejtett a miniszter. Elismerte, hogy a helyi közösségek életében minden nagyobb üzem építése bizonytalanságot szül, ugyanakkor elmondása szerint szigorú szabályok mentén kell a gyárakat létrehozni és üzemeltetni.

Alig két hete azonban arról számoltunk be, hogy az iváncsai akkumulátorgyárban súlyos balesetek történtek, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Utánajártunk a történeteknek: a rendőrség tájékoztatása szerint a gyár területén történt a baleset,

egy férfi közel 8 métert zuhant

takarító munkálatok közben. Az információk szerint a sérültet kórházba szállították, sőt eljárás is indult az ügy kapcsán.

Szijjártó szerint azonban a kormány továbbra is támogatja az elektromos átálláshoz szükséges beruházásokat.


(MTI/Szijjártó Péter/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek