Varga Judit nagyon furcsát mondott Magyarország EU-tagságának évfordulóján

Már alig várja ezt.

A kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen – jelentette ki Varga Judit hétfőn az „Európa-nap – Amikor a jövő elkezdődött. Az Európai Unió történetének tanulságai” című konferencián.

Az igazságügyi miniszter Robert Schumannak, az EU egyik alapítójának szavaira utalt, amelyek szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

Varga szerint azért tart ki a kormány a konzervatív értékek mellett, mert

ami Magyarországon sikeres, az Európában is az lehet.

A miniszternek saját bevallása szerint a napi munkáját az egység és a sokféleség tiszteletének elve határozza meg.

A tárcavezető nagy hangsúlyt fektetne Magyarország uniós soros elnökségére, amely 2024 júliusa és decembere között lesz esedékes. Véleménye szerint ezzel a lehetősséggel élni kell, meg kell mutatni a magyar rátermettséget és kreativitást.

A kormány álláspontja szerint nem lehet mindig engedni a tagállami önállóságból, bizonyos szakpolitikáknál az országnak joga van a saját eszköztárának megválasztásához.

Ezzel kapcsolatban Varga megjegyezte, hogy a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz, példaként említve a 2015-ös migrációs válságot. Meglátásuk szerint a kormány akkor megfogalmazott elvei kezdenek az uniós fősodor részévé válni.

Sőt, a kormánynak már konkrét stratégiai döntései vannak az elnökséggel összefüggésben – jelentettte be az igazságügyi miniszter a konferencián.

(MTI/Varga Judit/Facebook)

Valódi Hírek