„Ez lenne az Önök nagy felzárkóztatása?” – kíméletlen üzenetet küldött Farkas Flórián utódjának a DK-s Varga Ferenc

Nem kímélte Sztojkát.

Kemény szavakkal bírálta Varga Ferenc, a DK országgyűlési képviselője a kormány romapolitikáját, illetve annak képviselőjét, Sztojka Attilát. Utóbbi a Fidesz országgyűlési képviselője, aki miután Farkas Flórián körül elfogyott a levegő, a kormányzat romapolitikájának legfontosabb képviselőjévé vált.

A DK-s politikus Facebook-bejegyzését változtatás nélkül idézzük alább:

A roma politika céljairól és eredményeiről számoltak be a Kopp Mária Intézet konferenciáján.

Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos ismét csúsztat és hazugsággal kívánja szolgálni a közösségét.

Szerinte az Orbán-kormány készen áll a romák felzárkóztatásának a folytatására, ehhez azonban elengedhetetlenek lennének az Uniós források, melyeket a baloldal cselszövései miatt nem kap meg az ország.

Tisztelt kormánybiztos úr!

Szeretném tájékoztatni, ha eddig még magától nem jött rá, hogy az Európai Uniós források azért nem jönnek mert Önök rendszeresen ellopják azokat. Kérem, hogy mondjon egy olyan országos romák felzárkóztatásával kapcsolatos programot, amely a romák nagy többségét érintette és a szegregátumokban élők a magukénak tudhatják?

Itt kezdődik a probléma.

Az elmúlt években az Európai Unió zsákszámra öntötte a pénzt a magyar cigányság felzárkóztatására, de Önök ahelyett, hogy valós segítséget nyújtottak volna ezeket a pénzeket eltűntették. Hol van például a Híd a munka világába program keretein belül elköltött milliárdos EU-s forrás? Érzett ebből valamit a magyar cigányság?

Az elmúlt időszakban >>farkasflóriánok<< adták egymásnak a kilincset, mind az Országos Roma Önkormányzatban, mind a Fidesz körüli Roma világban,

ennek látjuk is az eredményét.

Elsikkasztott EU-s pénzek, nullához közelítő érdekképviseleti rendszer és katasztrofális életkörülmények a romák körében.

Ha megérkeznének az Uniós pénzek Önök folytathatnák a lopást, a magyar cigányság helyzete pedig egy tapodtat nem lépne előre.

A romák katasztrofális egészségügyi mutatói azt eredményezik, hogy

egy roma 10 évvel kevesebbet él, mint egy nem roma.

Az oktatás területén csupán 1 százalékunk jut el a felsőfokú oktatásik. Ami pedig a lakáskörülményeket illeti, 2021-ben amikor Önök már jóideje kormányoztak 91 százalékos volt a zsúfolt lakáskörülmények között élők aránya, egy 2022-es kutatás szerint a telepszerű körülmények között élő gyermekek 80 százaléka a szüleivel közös szobában él.

Ez lenne az Önök nagy felzárkóztatása? Erre lenne a Fidesz és a kormánybiztos ilyen büszke?

Meggyőződésem, hogy a romák felzárkóztatása és az életkörülményeik javítása

a Fidesz és Sztojka Attila közreműködésével totális zsákutca,

ami csak a kizsákmányolásról és a nyomorban tartásról szól.

Úgy tűnik, hogy a magyar cigányság számára is Dobrev Klára árnyékkormánya jelenti az egyetlen reményt a valós és hiteles felzárkóztatásra.

Varga Ferenc
Országgyűlési képviselő, nemzetiségi önkormányzatokért felelős árnyékkormánybiztos


(Varga Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek