Tóth Gabi teljesen kiborult: Elege van belőle, minek tartják az emberek

Nem fél senkitől.

Tóth Gabit a Fidesz kedvenc kávézójába, a 293 millió forintnyi közpénzből kialakított konzervatív Scrutonba hívták meg egy „életút-beszélgetésre„. A Telex arról írt, hogy nagyjából harminc ember volt arra kíváncsi csütörtök este Tóth életútjára. Megjegyezték, az énekesnő pár kávét is lefőzött a rendezvényen.

„Igyekszem Tóth Gabinak megmaradni, de nem könnyű ebben a karaktergyilkosságban, amiben vagyok két éve”

– vallotta meg Tóth, aki a rendezvény során többnyire az anyaságról, a hit, valamint az ellene irányuló támadásokról beszélt.

Tóth elmondása szerint akkor kezdődött ellene az igazi támadás, amikor 2020-ban Fankadelivel elkészítették az Egy az isten című dalt. A portál emlékeztetett, a nóta a Pozsonyi csata című animációs film promóciójaként készült el, amit a Kásler Miklós vezette Magyarságkutató Intézet rendelt meg. Hozzátették: a klipnél kétszer annyian nyomtak a nem tetszik gombra a YouTube-on, mint a tetszikre.

Tóth szerint a következő támadás rögtön ezután jött, amikor „felkérték önkéntes hírnöknek” a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Itt – mondta – öncenzúrázta a saját dalát, ugyanis „erdőben szeretkeznénk” helyett „erdőben ölelkeznénket” énekelt a Hősök terén. Az énekesnő produkciója nagy vihart keltettek az interneten, ezért Tóth az Orbán-kormány által üzemeltetett család.hu oldal felületén reagált a kritikákra, ahova azóta is ír.

A beszélgetés során a moderátor többször is érdeklődött Tóthnál, hogy „mi lehet a valódi magja ezeknek a támadásoknak? Hogy felvállaltad a kereszténységedet? Hogy felvállalod nyíltan a politikai nézeteidet?” Azonban Tóth kitért a válaszadás elől, semmit nem árult el – az egyébként nyilvánvaló – politikai nézeteiről.

Viszont a lap emlékeztetett, hogy ősszel Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter jelentette be a Facebook-oldalán, hogy Tóth kórházba került. Felhívták arra is a figyelmet, hogy Tóth többször is fellépett a kormányzó párt kampányrendezvényein, például a székesfehérvári kampányzárón is, amelynek a végén közösen énekelték a Kossuth-nótát Orbán Viktorral.

„A tetoválások nem zárják ki a hitet az emberek pedig változnak, az lenne a fura, ha ugyanúgy ugrándoznék a színpadon, mint 19 évesen. 35 éves nő és anya lettem, persze, hogy megváltoztam”

– mondta Tóth, megjegyezve, „mindenki csinálja, amit akar, mert egy szabad országban élünk”.

„Nem az a célom, hogy átmossam az emberek agyát,

hogy mindenkinek a hitét megváltoztassam, hanem hogy elmeséljem, én miben hiszek. Jó úton vagyok, a hamisságot a zenén keresztül mindig meg lehet érezni, az a szívünkig hatol”

– mondta, hozzátéve, a „támadások” és „az igazságtalanság” zavarja.

„Én sem voltam fejlett, nem tudtam magam megvédeni, nem jól kommunikáltam, ezzel pedig sok magaslabdát dobtam fel. Ebből tanultam sokat”

– ismerte el Tóth, aki 2021-ben pedig kirúgatott egy kommentelőt a munkahelyéről, amiért a gyereke halálát kívánta egy hozzászólásban.

Tóth határozottan állította: ő önazonos és hiteles, és nem érdekli, hogy mit gondolnak róla idegenek.

„Mert már találkoztam a halállal,

tudom, milyen a nehéz sorsú emberek élete.

De én nem akarok áldozat lenni. Én még mindig egy énekes vagyok, a zene mindenkié”

– mondta, majd azt állította: a médiát már „teljesen kizárta az életéből„.

„NER-énekesnő, meg az Orbán Viktor nem tudom mijéből kilógó valami olyan

alacsony szint, amivel nem éri meg foglalkozni”

– mondta.

„Bárkivel szívesen leülök beszélgetni, nem félek a rossz kérdésektől.

Nem félek senkitől és semmitől”

– jelentette ki.

A lap megjegyezte: amikor a interjút akartak készíteni vele a róla írt portréhoz, nem jártak sikerrel, ahogy a Scrutonban sem állt szóba a médiával a beszélgetés után.

„Miért vettem fel sajtóst? Hogy minél kevesebb cikk jelenjen meg rólam”

mondta Tóth, akinek egyébként a HVG is küldött kérdéseket sajtósán keresztül, azonban – mint írták – a levél egy ismert fideszes e-mail-címről pattant vissza.

A [email protected] címről a levelet átirányították a [email protected], ahonnan aztán visszapattant. Ez azért is különös, mert Tóth Gabi hivatalos oldalán nincs arról információ, hogy bármilyen kapcsolatban állna Haffner Adrienn-nel.

A beszélgetés végén Tóth elárulta,

újabban azt tervezi, tyúkokat fog tartani a kertjében.

FRISSÍTÉS: Egy botrányos videó is előkerült a rendezvényről, ezt itt tudod megnézni:

Videóval: Gusztustalan módon viselkedett Tóth Gabi sajtósa a kérdezni akaró újságíróval

.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek