Mit titkolnak Orbánék? Nem hajlandók válaszolni egy kínzó kérdésre

Mert megtehetik.

A közérdekű adatigénylés ellenére egyelőre semmilyen információt nem közöl arról sem a kormány, sem az illetékes szervezet, hogy hány család otthonfelújítási támogatás iránti kérelmét utasították el – írta a Privátbankár Ujhelyi István EP-képviselő közérdekű adatigénylése nyomán.

A politikus azért érdeklődött, hogy hány támogatási kérelmet utasítottak el, mert számos állampolgári megkeresést kapott, amelyekben nagy számú elutasításról, túlzott és nehézkes adminisztrációról számoltak be az érintettek. Megemlítették, hogy javítani például csak egyetlen alkalommal lehetett a beadványon, ha másodjára is valami hibát talált az állami ellenőrzés, úgy

a pályázók automatikusan elestek a visszatérítési lehetőségtől.

Felmerül továbbá az is, hogy hogyan tudtak élni ezzel a támogatási formával azok, akiknek egyébként nem volt elegendő forrásuk az otthonfelújítás költségeinek felét előteremteni.

Ujhelyi hangsúlyozta: azért is lenne fontos ez az adat, mert ha nagy százalékban utasítottak el pályázatokat,

az kétségbe vonná a program sikerességét.

Ujhelyi elküldte kérdéseit a Pénzügyminisztériumnak, az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, valamint a Miniszterelnökségnek is, akik azt közölték:

nem adatkezelők az ügyben.

Annyit írtak mindössze, hogy a kormány az otthonfelújítási program 2021-es kezdete óta 295 ezer család otthonának felújítását támogatta összesen több mint 620 milliárd forinttal. A két évre meghirdetett program tavaly december 31-i határidejének lezárulta előtt kiugró mennyiségű, több mint százezer igénylés érkezett a Magyar Államkincstárhoz.

A kincstár megnövelt létszámmal, folyamatosan végzi a kérelmek elbírálását. A programot lezáró, végleges adatok még nem állnak a Magyar Államkincstár rendelkezésére.

A kormányzati szervek az elutasítások kérdéseire nem tértek ki. A Privátbankár megjegyezte: nehezen érthető, hogy ha a befogadott kérelmekről van adat,

hogyan nincs a nem pozitívan elbírált pályázatokról.

(privatbankar.hu nyomán)

Valódi Hírek