Nagyszabású drogprevenciós akciót indított az árnyékkormány

Szerintük szükség van a politika felett álló ügyekre.

Fiataloknak szánt bűnmegelőzési szabadulószobát mutatott be Erzsébetvárosban Mustó Géza árnyék-belügyminiszter, a DK kőbányai alpolgármestere és Szűcs Balázs, a DK erzsébetvárosi alpolgármestere – tudatta lapunkhoz is eljuttatott közleményében a DK.

A Vészjelzés nevű, a droghasználat veszélyeit, a különböző szerek kockázatait bemutató projektet erzsébetvárosi diákok próbálhatták ki.

Az Árnyékkormány szerint szükség van olyan, politika felett álló ügyekre, amelyekben Budapest kerületi önkormányzatai együttműködhetnek és példákat vehetnek egymásról.

Az iskolai drogprevenció ügye éppen ilyen,

hiszen a közoktatásban tanuló fiatalok vannak kitéve a legjobban a drogok jelentette veszélynek.

Az Árnyékkormány szerint üdvözítő, hogy egyre több kerület és iskola csatlakozik a programhoz, Kőbányának pedig külön büszkeség, hogy itt valósulhatott meg először ez az előremutató drogmegelőzési akció.

„Kellenek olyan politika felett álló ügyek, amelyekben konszenzus van a teljes politikai palettán. A drogprevenció feltétlenül ilyen ügy. Ma a közoktatásban tanuló fiatalok a legnagyobb veszélynek ezen a téren vannak kitéve, nem tehetünk tehát úgy, mintha ez a probléma nem létezne.

Meg kell tanítanunk őket arra, milyen kockázatai vannak a drogfogyasztásnak, milyen szer mit okoz és ha már megtörtént a baj, mi a teendő. Örülök, hogy egyre több iskola csatlakozik ehhez a programhoz és büszke vagyok rá, hogy ez Kőbányán valósulhatott meg!”

írta közösségi oldalán a politikus.

(Mustó Géza/Facebook)

Valódi Hírek