Személyesen vallott az akkumulátorgyár pusztító hatásairól egy komáromi lakos

Az árnyékkormány utánajárt a helyi hatásoknak.

Varga Ferenc országgyűlési képviselő autóba ült Kocsis-Cake Olivióval, a környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztossal, és egyenesen Komárom felé vették az irányt, hogy

kiderítsék, milyen akkumulátorgyár mellett élni, mi az ott élők tapasztalata.

Kocsis-Cake hangsúlyozta, hogy nagyon komoly terhelést jelentenek az akkumulátorgyárak a környezetre, az ott dolgozókról nem is beszélve. A komáromi gyárnak három különböző üzemeltetői köre van, az árnyékkormánybiztos szerint ez a környezetvédelmi szabályok kijátszására alkalmas, így kevesebb feltételnek kell megfelelni.

Monostori Éva helyi lakosként régóta küzd a komáromi gyár ellen, szerinte döbbenetes, milyen lassan jut el az információ a lakossághoz. Mindig utólag derülnek ki a dolgok – fogalmazott.

„Ugyanezt a maflaságot nyomták el 5 évvel ezelőtt nekünk is,

amit most a debrecenieknek”

mondta.

Egyre nagyobb a szárazság, a fiatalok elköltöznek a környékről, nem szeretnék ilyen környezetben nevelni a gyermekeiket – többek között ezek derültek ki a komáromi látogatásból. Az akkumulátorgyártás „vízzabáló„, ivóvizet is használnak, ami a nyári időszakban problémát okoz.

Két kilométerre a gyártól is hallani a zúgást, fojtós záptojáshoz is hasonlítható a szag, amit a lakosoknak el kell viselni.

Nemrég baleset történt, többen kórházba kerültek.

Egy ott dolgozó osztotta meg Évával: légúti problémákkal küzd, több mint fél évig betegállományban volt, nem ment vissza dolgozni.

A vendégmunkásokkal sincs jó tapasztalata a helyieknek, sokan kiadták a épületeiket szállásként, de megtapasztalták, hogy milyen állapotban kerültek vissza az ingatlanok.

Éváék szinte azonnal elkezdték árulni a házukat, amikor megtudták, hogy jön a gyár – ennek már 5 éve. Ekkor felértékelték az ingatlant, most az ár 60 százalékáért sikerült eladni.

Egyértelműen zuhanni kezdtek az ingatlanárak,

holott a kommunikáció szerint egyre magasabb.

Varga Ferencék közölték: az árnyékkormánytovábbra is foglalkozik majd a kérdéssel. Kijelentették: nem hagyják cserben az akkumulátorgyár környékén előket, az ő egészségük fontosabb, mint a profit, és az, hogy az ország akkumulátornagyhatalommá váljon.

(Varga Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek