Kálmán Olga: Nulla százalékra kell csökkenteni a legalapvetőbb élelmiszerek áfáját

A politikus szerint másképp is lehetne kormányozni.

Élhetnénk jobban is, vihetnénk többre is, ehhez képes itt van Orbán Viktor, aki nap mint nap hazudik a magyaroknak, például a „háborús inflációról„, „brüsszeli szankciók által okozott inflációról„– mondta Kálmán Olga az Egyenes Beszéd keddi adásában.

„Érdekes módon ezek a szankciók és a háború semelyik más uniós országnak az inflációjára nem hat, csak a mienkre”

– mutatott rá az árnyékkormány szóvivője.

A politikus szerint egészen elképesztő, hogy miközben már a világ arról beszél, hogy a gáz ára elért a háború előtti árszintre, Orbán még mindig az orosz elnökkel köt végeláthatatlan szerződéseket.

„Ki kell terjeszteni az alapvető élelmiszerek körét, amelyeknek az áfáját ötre vagy nullára lehet csökkenteni. Ezt mi már javasoltuk többször is. Orbánék iszonyú sokat nyerészkednek például az üzemanyag jövedéki adóján. Ezt csökkenteni kellene.

El lehetne érni egy tollvonással a literenkénti 500 forintos benzin árat. Nem teszik meg”

– fogalmazott a politikus megoldásként a mostani instabil gazdasági helyzet megoldására.

Kálmán azt is megjegyezte, hogy az élelmiszerárak csökkentésén túl a rezsiárakat is csökkenteni kellene. Kiemelte azt is, hogy például eddig egyetlen fideszes politikus sem mondta el, hogy mire alapozva mondják azt, hogy minden család 180 ezer forint „ajándékot” kap a kormánytól a rezsiszámlán keresztül.

„Az árnyékkormány összes javaslatával, kiállásával, intézkedésével azon vagyunk, hogy megmutassuk, van remény. Ez a lényege az árnyékkormánynak, hogy ezt lehet másképp csinálni”

– húzta alá Kálmán.

Valódi Hírek