Óriási botrány: A német rendőrség feljelentette a magyar drukkereket – megszólalt Kovács Zoltán

Petárdákat, késeket, kábítószereket találtak a magyar szurkolóknál.

Csütörtök reggel a németországi Bad Schandau állomásnál a rendőrök megállították azt a szerelvényt, amellyel szerda este nagyjából ezer szurkoló indult Leverkusenbe. Oda, ahol csütörtök este a Ferencváros a Bayer Leverkusennel mérkőzött meg a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében.

A német Bild beszámolójában arról írt, hogy 500 rendőr érkezett meg csütörtökön Bad Schandau állomására, hogy a vagonokat ellenőrizzék. A hatósági intézkedés során útleveleket ellenőriztek, valamint

fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek, amiket találtak is.

„Találtunk petárdákat, késeket, kábítószereket és arc eltakarására szolgáló maszkokat, amelyek a futballmérkőzéseken nem engedélyezettek”

– közölte a berggiesshübeli rendőrség szóvivője.

A lap tájékoztatása szerint három büntetőjogi, illetve közigazgatási szabálysértés miatt tettek feljelentést.

A Bild a csütörtöki Bayer Leverkusen–Ferencváros labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban pánikszerű hangulatról számolt be, a Ferencváros szurkolóit rendkívül erőszakosnak jellemezték. A szövetségi rendőrség közlése szerint összesen mintegy 2000 ferencvárosi szurkolót vártak az arénába.

Azt követően, hogy az osztrákok előre jelezték, nem engedik át a szerelvényt Ausztrián, a vonat Szlovákián és Csehországon keresztül érkezett meg Németországba. A német hatósági közlés szerint a mintegy másfél órás rendőri akció célja az volt, hogy kiszűrjék a veszélyes eszközöket.

A rendőri intézkedésről az Ultrasliberi Hungaria szurkolói csoport egy fotót is megosztott, amelyet később Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is közzétett.

„Szórakoztok velem: a német rendőrség két órára feltartóztatta a Ferencváros szurkolóit szállító vonatot. Azt mondják, a vonat »veszélyt jelent Németországra«.

És még a nyugati »barátaink« mernek leckéztetni minket demokráciából és jogállamiságból”

– írta Kovács.

Az üggyel kapcsolatban Szijjártó Péter is kifejezte gondolatait.

„Sikerült elérni, hogy a ferencvárosi szurkolók különvonata prioritást élvezzen Németországban, miután a helyi hatóságok minden előzetes jelzés nélkül megállították, majd hosszú ellenőrzésnek vetették alá őket, így nem érték volna el a Bayer Leverkusen–Ferencváros futballmérkőzést”

– közölte a külügyminiszter.

A tárca közleménye szerint Szijjártó arról számolt be, hogy a szurkolók számára most is zajlik a versenyfutás az idővel, miután előzetes jelzés és értesítés nélkül Németországban a vonatról mindenkit leszállítottak és ellenőriztek egy rendkívül időigényes eljárás keretében.

„Amint értesültünk erről, azonnal kapcsolatba léptünk a német rendőrség képviselőivel, és

kértük őket, hogy gyorsítsák fel az eljárást, ne veszélyeztessék a ferencvárosi szurkolók időben való megérkezését Leverkusenbe”

– tudatta.

„A folyamatos megkeresések hatására valamit sikerült gyorsítani az ellenőrzésen, de ez így is több mint másfél órát igénybe vett, ami nyilvánvalóan nehezen elfogadható, és

nehezen tudható be valamifajta baráti, konstruktív együttműködésnek”

– panaszolta Szijjártó.

(bild.de/Kovács Zoltán/Twitter nyomán)

Valódi Hírek