Újabb balhé: Parragh László hirtelen odszúrt Orbánnak az iparkamara évnyitóján

De azért az Iparkamra továbbra is a kormányzat szövetségese marad.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is beszédet mondott az MKIK évnyitó gazdaságpolitikai fórumán, Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter mellett.

Az Iparkamara elnöke beszélt a visszatartott EU-s pénzekről, a magyar cégekről és Ukrajnáról is.

Úgy véli, sok nehézség van a hazai vállalkozások életében. Szerinte

„Brüsszel rákényszeríti a geopolitikai érdekei által vezérelt akaratát az egyes tagállamokra”.

Az inflációról azt mondta: az iparkamara 2017-től jelezte, hogy komoly inflációs veszély van, amelynek következtében az alapanyag- és nyersanyagárak is emelkedésnek indultak.

Parragh úgy tartja, unortodox gazdaságpolitikát csinálhat egy ország, de unortodox monetáris politikát már kevésbé – ütötött oda a kormányt bíráló Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banknak.

A jegybank szerinte tagadta, hogy veszély lenne, és túlfűtötték a gazdaságot.

Kijelentette: „Az igazi kockázat szerinte nem az, hogy utolérjük-e Ausztriát, hanem hogy

mikor ér utol minket Románia, vagy hogy látjuk-e még Csehország hátát.”

Parragh kritikával illette a keleti nyitást is. Parragh elmondása szerint az iparkamara támogatja a közép-ázsiai beruházások idehozását, de odaszúrt Orbánnak is:

{F}elhívjuk miniszterelnök úr figyelmét, hogy vannak kulturális különbségek

– jelentette ki.

Hozzátette: egy közép-ázsiai céggel más bizalmi viszonyok alakulnak ki, mint például a német cégekkel.

„Változtatni kell a munkaerő-kínálaton, ennek elsődleges forrása a képzés, de elsősorban nem a szakképzés, hanem a felnőttképzés”

– vélekedett az iparkamra vezetője, aki azt sem hagyta szó nélkül, hogy

folyamatosan „veszít” a munkaerőpiac is.

Mindezek után kitért az EU-s pénzek ügyére is, amellyel kapcsolatban elmondta, „aggódva nézi” a források visszatartását . Szerinte az Európai Bizottság a pénzek visszatartását

„politikai zsarolásra használja”.

Továbbá aggodalmát fejezte ki annak irányába is, hogy Ukrajna építése előbb vagy utóbb elkezdődik, és azok a források, amelyeket eddig fejlesztésre költött az EU, az majd lehet, hogy nem ide jön, hanem Ukrajnába.

Természetesen beszéde során Parragh megerősítette:

a kormány és az Iparkamara között szoros szövetség van.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek