Árnyékkormány: Azonnali rezsitámogatást kell adni a vállalkozóknak! (+videó)

Kulcsfontosságú javaslatuk van.

Azonnali rezsitámogatást adna az árnyékkormány minden vállalkozásnak, így az élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalkozásoknak is – közölte Varju László, energia- és rezsiügyi árnyékminiszter, csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta, az érdekvédelmi szervezetek egyértelművé tették:

„Orbánék hétszeres rezsiemelése miatt nem tudnak árat csökkenteni az élelmiszerboltok!”

Hangsúlyozta:

egész Európában nem volt akkora mértékű drágulás, mint Magyarországon.

Elmondása szerint az Orbán-kormány és az energiaszolgáltatók inkább nyerészkednek a hétszeres rezsiárakon, valamint a rezsire rakott áfán.

Az árnyékkormány szerint

szükséges a vállalkozások rezsitámogatása, csak így lehetne megállítani a száguldó inflációt.

„Amíg az Orbán-kormány a legfőbb akadálya az árak csökkentésének, addig az árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy az élelmiszerek ára végre csökkenjen a boltokban”

– jelentette ki a politikus.


(Varju László/Facebook)

Valódi Hírek