Gulyás Gergely valamit nagyon benézett: Nyílt levélben tette helyre a DK-s politikus

A politikus szerint a kancelláriaminiszter azzal is üzen, hogy milyen helyszínen beszél.

Nyílt levében szólította fel Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselője Gulyás Gergelyt, hogy válasszon másik helyszínt és alkalmat a Hegedűs Loránt református püspökről tervezett beszédjéhez.

Gulyás vasárnap ugyanis a Horthy Miklósról elnevezett (erősen szélsőséges) társaság rendezvényén fog megemlékezni a tíz éve elhunyt egyházi vezetőről.

Oláh szerint azzal, hogy Gulyás az Orbán-kormány egyik legfontosabb minisztere, nemcsak annak van üzenete részéről, hogy mit mond, hanem annak is, hogy azt hol és milyen közegben teszi.

A politikus azt írta:

„Nem feledkezhetünk meg arról, hogy Horthy Miklós kormányzó hivatali ideje alatt az általa kinevezett kormány által háborúba küldött magyarok százezrei pusztultak el Ukrajnában és később magyar területeken,

az általa kinevezett kormány küldött százezerszámra magyarokat haláltáborokba.

Nincs más magyar politikus, akinek országlása alatt és tevékenységétől nem független ekkora vérveszteség érte volna a nemzetet.”

A DK-s Oláh arról is írt, hogy a kerületben többször is találkozik holokauszt túlélőkkel és leszármazottakkal, akik megkeresték már, és elmondták, mennyire nyugtalanítóknak tartják, hogy az országgyűlés egyik alelnöke Horthy-szobrot tart a dolgozószobájában.

Oláh Lajos nyílt levelét a Facebookon is közzétette:

Valódi Hírek