Simor András nekiment a kormánynak — Ez vethet véget az Orbán-rendszernek

Szerinte a rendszert csak egy katasztrófa vagy Orbán halála tudja megingatni.

Simor András közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke egy izraeli gazdasági lapnak adott interjút, amelyben többek között összefoglalta Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzásának gazdasági hatásait. Simor András a kormányfőt teszi felelőssé a kialakult helyzetért. A szakember szerint Orbán az alacsonyan tartott kamatokkal, fedezet nélküli kormányzati pénzszórással alapozta meg a jelenlegi válságot.

„A forint euróhoz viszonyított értéke a felére zuhant, a termelékenység alacsony, az innováció haldoklik, a gazdasági fejlődés megállt,

az infláció uniós rekordértéken áll”

— értékelte a közgazdász az interjúban, amit a Telex szemlézett.

Az interjúra azért került sor, mert az izraeli elemzők az újra hatalomra kerülő Benjamin Netanjahu igazságügyi reformját egy Orbánéhoz hasonló illiberális rendszer előfutárának tekintik.

Simor András arra hívta fel a figyelmet, hogy a birodalmakhoz hasonlóan a nemzetgazdaságok sem egyik percről a másikra omlanak össze, ez egy lassú folyamat. Megjegyezte, Magyarországon nem látszik a mód, hogyan lehetne ezt megállítani.

Simor ugyanakkor elismerte, hogy a magyar gazdaságnak vannak kedvezőbb mutatói is, azonban a pozitív gazdasági adatok mögött vészjósló jelenségek húzódnak meg:

  • a rekordszintű korrupció,
  • a munkavállalók jogvesztettsége,
  • az oktatás és az egészségügy lezüllése.

Simor kiemelte: a kormány a menekültválság óta „rendkívüli jogrend” szerint kormányoz, rendeleti úton hoz döntést a költségvetésről is, maga alá gyűrte a bíróságokat, strómanjai és az általa keresztülnyomott médiatörvénnyel pedig bekebelezte a szinte a teljes sajtót.

Hozzátette: a kormány a jogállamiságot megsértő intézkedéseiről pedig még akkor sem mond le, ha emiatt

a magyar GDP 5 százalékát kitevő uniós támogatásoktól esik el az ország.

A közgazdász arra is kitért, hogy szerinte az Orbán-rendszer fennmaradásának kulcsa abban van, hogy a rendszerváltást követően a magyar társadalmat pusztán csak a „jólét” érdekelte. Mint elmondta, mivel Orbán a rendszerváltás és a 2008-as világválság veszteseinek pénzügyi „segítséget” kínált, ezért kevesek lettek érdekeltek a jogállam megteremtésében.

Simor András úgy látja, jellemző a magyarokra az individualizmus, a szolidaritás hiánya, ezért is lehet működőképes évek óta az Orbán-rendszer „oszd meg és uralkodj” elve.

A szakember szerint Orbán totális kontrollt gyakorol Magyarország felett, és abban is biztos, hogy ha az ellenzék meg is nyerné a parlamenti választást,

az eredményt elcsalná a rendszer.

Hozzátette: az ellenzék győzelmét az egyenlőtlen feltételek miatt csekélynek látja.

A közgazdász szerint a rendszert csak egy nagy katasztrófa tudná megdönteni, vagy Orbán halála, ahogy az történt Spanyolországban, illetve Portugáliában az évtizedeken keresztül kormányzó Francisco Franco és António de Oliveira Salazar diktatúrájában.

(newmedia.calcalist.co.il / telex.hu nyomán)

 

Valódi Hírek