FRISS: Fontos szerepet kapott az árnyékkormányban Kocsis-Cake Olivio (+videó)

Ennek fontosságát azzal indokolták, hogy ma Magyarországon nincs állami környezetvédelem.

„Amikor tavaly ősszel felállítottuk az árnyékkormányt, akkor elmondtam, hogy mindig lesznek olyan új kihívások és olyan új feladatok egy kormány előtt, amelyek megoldásához

új tudásra és új emberekre van szükség.

A kormányzás egy olyan területén különösen igaz ez, ami az elmúlt 12 évben az Orbán-kormányban érdemben nem is létezett. És ez a terület, ez a környezet- és a klímavédelem ügye”

— jelentette ki Dobrev Klára, az árnyékkormány vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Dobrev Klára bejelentette: az árnyékkormány

Kocsis-Cake Olivio-t kérte fel környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosnak.

Az árnyékkormány vezetője elmondta: a felkérés nyomán ezért Oláh Lajos környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter mellett fog dolgozni, aki ezentúl az innovációért és tudománypolitikáért is felelni fog.

Oláh Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte nincs olyan terület a Fidesz-kormányban, amelyik normálisan működne. Hozzátette: ezek közül

az egyik legmostohább a környezetvédelem,

amelyet szétdobtak több tárca között — megszüntették a Környezetvédelmi Minisztériumot, a zöld ombudsman rendszerét, emellett a hatóságokat felszántották, az emberek nem tudják, hogy hova forduljanak, hogyha bajuk van — mondta.

„A Balaton partját beépítik, a Fertő-tónál megaberuházások vannak,

ellopják az erdeinket, ellopják gyermekeink jövőjét”

— sorolta a politikus.

Kocsis-Cake Olivio közölte:

ma Magyarországon nincs állami környezetvédelem.

Hozzátette: a Fidesz nem látja el ezt a feladatát, sőt sokszor maga a Fidesz az, amely veszélyt jelent a környezetre, a kiemelt állami beruházásokkal kapcsolatban.

„Veszélyben vannak nagy tavaink, folyóink, erdőink, zöld területeink – és ahogy a debreceni akkumulátor-beruházás kapcsán láthatjuk —

még a termőföldünk is”

— jelentette ki. Hozzátette, a Fidesz-kormánynak nincs elképzelése arra vonatkozóan, hogy a súlyosan szennyező és drága fosszilis energiáról, hogyan megyünk át a megújuló energiákra. Mint mondta, jelenleg a napelemek meg vannak adóztatva, a szélerőművek be vannak tiltva, a geotermikus energia pedig nincs kihasználva.

„De a Fidesz-kormányban a fenntarthatóság nem egy szempont. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy jelenleg nincs egy széleskörű, a magyar lakosság számára elérhető energiahatékonysági támogatási rendszer, hogy ennek segítségével a magyar emberek fel tudják újítani lakásukat, házukat és nagyban tudják csökkenteni a rezsiköltségüket”

— hangsúlyozta Kocsis-Cake Olivio, aki hozzátette: ahhoz, hogy ezeket a célokat el tudják érni, szerinte kormányváltásra van szükség, hiszen a Fidesz nem tudja és nem is akarja megoldani ezeket a problémákat.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek