Nagy Márton bejelentette az Orbán-kormány nagyszabású gazdasági tervét

Ezt szeretnék elérni.

A megsokasodott gazdasági kihívások ellenére el kell kerülni a recessziót, sőt, a magyar kormány célja, hogy a 2022-es 4,5 százalékos növekedést követően 1,5 százalékos növekedést érjen el az ország 2023-ban — jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó üzleti ebédjén.

Hozzátette: emellett

kezelni kell az inflációt,

és fel kell oldani az ikerdeficitet. Az év végére

egyszámjegyű lehet az infláció,

az államháztartási hiány a GDP-hez viszonyított aránya 70 százalék közelébe mérséklődhet — mondta.

Nagy Márton szerint számos gazdasági kihívást tartogat a 2023-as év. Ide sorolta

  • a geopolitikai feszültségeket, az európai energiakrízist, 
  • a versenyképesség romlását, 
  • Kína gazdaságának beindítását, 
  • a közelgő USA-EU kereskedelmi háborút, 
  • valamint az időjárási szélsőségeket.

A miniszter szerint újra kell gondolni a stratégiai ágazatok rendszerét is.

„A stratégiai ágazatok esetében erősebb szektorális és területi fókuszra van szükség,

kiemelt ágazat lehet a járműipar, az akkumulátorgyártás,

az egészség-, és gyógyszeripar, az energiaipar, élelmiszeripar, kutatás-fejlesztés, felsőoktatás, szállítás, raktározás, telekommunikáció, turisztika, bank- és biztosítási szektor, valamint a hadiipar”

— sorolta. Tájékoztatása szerint 2020-ban Franciaország volt a magyarországi FDI-állomány ötödik legnagyobb forrása.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek