Kicsapta a balhét a tanárokat kirúgató fideszes egy fotó miatt, ügyvédhez fordult

Az ellenzéki Tóth Endre elmondta, miről kapott levelet.

Sérelmeinek orvoslására szólította fel Rábel Krisztina a Momentum dél-budai politikusát, amiért felhasználta egy képét a tankerületi vezetőnek.

Mint ismert, Rábel a 2019-es önkormányzati választáson Fidesz-színekben indult jelölt képviselőjelöltként, azonban vereséget szenvedett az ellenzéki Ettvel Zoltán Jenővel szemben, így csupán kompenzációs listáról került be a testületbe.

Rábel végül később a Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője lett, emiatt pedig lemondott a mandátumáról. Tankerületi vezetőként ő volt az, aki több tanár felmondásáról intézkedett.

Alább idézzük Tóth Endre Rábel Krisztináról írt bejegyzését:

Rábel Krisztina még decemberben ügyvédjén keresztül SÉRELMEINEK ORVOSLÁSÁRA szólított fel, mert

szerinte megsértettem „képmás védelméhez való jogát”

akkor, amikor egy fényképét is tartalmazó grafika társaságában nyilvánosságra hoztam, mennyi motivációs jutalmat kapott 2021-ben.

A tankerületi igazgató asszony azt is sérelmezi, hogy leírtam, „egyik iskolájának igazgatóját szerette volna postásként használni a fenyegető leveleket kikézbesítéséhez”, valamint azt is nehezményezi, hogy a fotójára tettem, hogy „a tavalyi év végén 1.590.000 Ft-ot vihetett haza motivációs elismerésként.”

Természetesen nem fogok elnézést kérni azért, mert megírtam az igazságot.
Érdekes, hogy Rábel Krisztinának

az összeggel nincs baja, így ezt értelmezhetjük egyfajta beismerésként is.

Az is izgalmas, hogy miként kérheti jogi úton számon egy közintézmény vezetője (és a Fidesz korábbi önkormányzati politikusa), hogy nyilvános kritikával illetik és felhasználják egy interneten bárki számára elérhető fényképét. Közszereplőnek ezt tűrnie kell.

Más itt a gond. A tanárokat fenyegető igazgatót VALÓJÁBAN

AZ ZAVARJA, HOGY AZ ÜGY NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLT,

a konkrét számok nem. Vagyis Rábel Krisztinának fáj az igazság.

Ebből is látszik: Júdás-pénz volt ez, nem más.”

Valódi Hírek